A múlt héten, a környéken bóklászva, a közelünkben találtam egy nagy templomot, Szent Fülöp templom. Sajnos nem volt nyitva, nem tudtam megállapítani, hogy katolikus volt-e. Angliában, különösen a nagyvárosokban igen sokféle templomot találni. A legtöbb természetesen anglikán, kívülről nincs különbség a katolikus templomokhoz képest. Sok a metodista, united protestant united baptist, és egy rakat szakadár protestáns gyülekezet temploma. De nagyok ám, nem holmi kis imaházra kell gondolni. Golders Greenben találtam egy nagy görög orthodox templomot is, oda is ellátogatok majd. Katolikus templom jóval kevesebb van, Angliában uralkodó- és államvallás ugyanis az anglikán, mely tulajdonképpen alig tér el a katolikustól. A tiszteletesek házasodhatnak, sajnos a homoszexuális házasság is előfordul... (A képen a Fnchley-i Szent Fülöp templom látható.)
Az Anglikán Közösség feje az uralkodó, jelen esetben II. Erzsébet királynő. De szakrális feje nincsen, mint ahogy egységes "anglikán egyház" sem, akárcsak a protestánsoknál. Az egyes kerületek és egyházközségek teljes autonómiát élveznek. Az anglikánok legfőbb egyházi méltósága az első, anyaegyház (Church of England) feje, Canterbury érseke. Az egyes egyházközségek és tagegyházak alkotják az Anglikán Közösséget, melynek szintén tagja a Church of England, az első anglikán egyház.Az egész ugye VIII. Henrikkel kezdődött, a pápa ugyanis nem engedte Spanyol Katalinnal köttetett házassága fölbontását, hogy újabb házasságra lépjen Boleyn Annával. Henrik válaszul 1534-ben a Supremacy of Act nevű törvénnyel elszakadt a római katolikus egyháztól és az angol keresztény egyház megteremtésével saját magát tett annak fejévé. Kimondta, hogy ő az egyetlen feje az angol katolikus egyháznak, a római pápát nem ismerik el, és az angol egyház feje házasodhat. Az alapvető hittételeken és a szentségeken sem változtatott, az anglikán vallás/egyház tehát inkább hasonlít egy pápa nélküli katolicizmusra, mint protestantizmusra. Az anglikánok többsége nem is szereti, ha protestánsnak nevezik őket. A 19. századtól folyamatos a katolikus egyházhoz való közeledés, ennek jegyében használatos az anglo-katolicizmus kifejezés használata. A képen Rowan Williams canterbury érsek és XVI. Benedek pápa a Vatikánban, 2008. május 5-én. Williams kijelentette: "lefektettük a katolikusokkal való kölcsönös bizalom alapjait és jelenleg a kapcsolatok nagyon pozitív fázisát éljük".
Szombaton, még a munka előtt rákerestem a neten a környék katolikus templomaira, és lássatok csodát: hát nem katolikus volt a Szent Fülöp? 10, 12 és 16 órakor vannak szentmisék, a délelőtti az orgonás, kórussal, a déli gyermek, úgyhogy a tízórás mellett döntöttünk. Végre a közelünkben tudunk templomba menni! El is mentünk szépen vasárnap, kemény öt perc távolságra van a templom. Belépve, az előtérben egy ferdeszemű úr állt és osztogatta a misekönyvet és az énekeskönyvet, tudtuk tehát követni az imádságokat angolul. Az énekeik dallama elég negédes, egyetértésben állapítottuk meg, hogy a mieink sokkal szebbek és ünnepélyesebbek. A szentmise dallamai közül egyetlen ismerős volt, amikor a pap énekelte: „Íme, hitünk szent titka…”
Hála Istennek, sokan voltak a templomban, fehérek, feketék, sárgák. Bár a dallamok kevésbé voltak ünnepélyesek, a szentmise alatt rendszeresen tömjéneztek: az oltárt, a népet, az evangéliumos könyvet és a papot.
Lassan kezd kibontakozni a szentmise szövegének teljes megértése, de az egész légkör, és az, hogy itt a közelben tudtunk templomba menni, nagyon megérintett és meghatott.
A mise végén a pap a kapuban állt és köszönt az embereknek. Kölcsönkértem tőle a mise szövegét és imádságait tartalmazó könyvet, hogy tanulmányozhassam.
A mise után bóklásztunk még a hűvös vasárnap délelőtt, és rábukkantunk egy hatalmas, kastélyszerű, teli kamerázott épületre. Gyerekzsivajt hallottam bentről, de nem tudtam megállapítani, mi volt az, ezért a kerítésen át benyújtottam a fényképezőt és kattintottam egyet. Abba a pillanatban, öt méterre mögöttem csörgött a kulcs, berregett az elektromos kapu, és kivágódott egy kipás fickó, és megindult felém, gyanús szemekkel vizsgálva tevékenységemet. Úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre, és csináltam pár képet a környékről is, mintha csak egy gyanútlan turista lennék, pedig ekkor már sejtettem, mit rejthetnek a magas, szöges kerítések. Ügyes lehettem, mert az őr nem jött tovább felém, még el is sétáltam mellette. A képről kiderült: zsidó fiúk iskolája volt, az udvaron 50-60 kis kipás, pajeszos gyerek tartotta szünetét és rúgta a bőrt. Mármint a labdát. Az őr a kamerán át láthatott, és mint a villám, pattant ki az utcára.
A túloldalon ódon anglikán templom, mögötte hangulatos, földig hajló görcsös fák lombjai alatt megbújó, több évszázados kis temető, vaskerítéssel, kis ösvénnyel a megroggyant sírok között, melyek nagy részét a moha és a zuzmó lepte be. Ezt szeretném egy ködös, őszi napfölkeltében lefotózni!
A templomba is bekukkantottunk, csodaszép, legalább háromszáz éves, neogót anglikán templomocska. Épp istentisztelet volt, és pont a kórus énekelt. Szép egyenruhában, csodálatosan. Hát, sajnos a katolikusok mind dallamban, mind muzikálisan alulmaradtak anglikán testvéreikkel szemben. Csodaszépen énekeltek. Egészen addig a Szent Fülöp kórushoz szerettem volna csatlakozni, de katolikus létemre minden vágyam, hogy egy ilyen kórus tagja lehessek. A templomból kijőve egy prospektusra lettem figyelmes, rögtön hoztam is egyet. Händel Messiását adják elő a közelünkben március elején. Azonnal foglaltunk is jegyet rá, elég olcsón. A Messiásról majd a koncert utáni beszámolóban írok, aki tudja, miről van szó, azt is tudja, mit jelent ez nekem, itt, Londonban, élőben hallgatni a Messiást. Ez itt körülbelül olyan, mint március 15-én a Nemzetiben Bánk bánt nézni. De csak körülbelül.
