Most, hogy talán már el is felejtettük az angliai borzalmakat, s a líbiai forradalom győzelmének örül mindenki, (de máris a gyanú árnyéka merült az angol titkosszolgálatra (MI6), máris újabb események borzolják a londoni kedélyeket. A napokban több rendőrautóra dobtak égő Molotov-koktélt az angol fővárosban. Rövid időn belül elfogták a feltételezett tettest: egy fekete fiatalembert. Még nem csengett tehát le a sokat látott világváros modernkori történetének legnagyobb etnikai lázadása, mely az egész városra kiterjedő rombolássá fajult. 

Az olvasó kedvéért utánanéztem néhány érdekességnek, hogy megpróbáltassam érzékeltetni az egy hónappal ezelőtti hangulatot itt, Londonban.

Háttér, előzmények 

A helyszín Észak-London, Haringey és Hackney kerület. Itt helyezkedik el Tottenham városrész, mely Európa etnikailag legszínesebb területe, több mint 300 nyelvet beszélnek itt. Főleg afro-amerikaiak, törökök, kelet-európaiak, kurdok, szomáliaiak, kolumbiaiak és egyéb afrikaiak lakják. Itt a legnagyobb a munkanélküliség Londonban (1 560 000 regisztrált), és az egész ország egyik legszegényebb környéke. Az elmúlt harminc évben a bandák fegyveres konfliktusai, a drogháborúk és a leszámolások igen gyakoriak voltak a városrészben.  

1985-ben egy rendőrnő halálát okozták a líbiai nagykövetség előtti zavargások (most találták meg a feltételezett gyilkost, egy líbiai férfit), 1995-ben Dél-Londonban tört ki hasonló háború a rendőrség és a fekete lakosság között. 

A mostani egy sajnálatos halálesettel kezdődött. Augusztus 4-én, csütörtökön délután 6 óra 5 perckor egy fekete férfit lelőtt a rendőrség az Észak-londoni Tottenham Hale metrómegálló közelében. 

Az áldozat, a 29 éves Mark Duggan 3 és egy jövendő kisgyermek édesapja volt. A hozzátartozók szerint természetesen békés, tisztességes, családszerető ember volt, aki bálványozta gyermekeit. A helyi fekete közösség kedvelt alakja azonban a rendőrség előtt sem volt ismeretlen, eljárás is folyt már ellene, jelenleg is gyanúsított volt egy fegyveres konfliktusban. A Tottenham környékét uraló és az utcákon feszítő „Star Gang” emblematikus figurája volt, aki sokak szerint állandóan fegyverrel járt és befolyásos drogdíler volt. (A férfi felesége, a 29 éves Simone Wilson határozottan tagadja ezt, a közeli ismerősök és szomszédok viszont azt állítják: rettegett, mióta idén márciusban egy nightclubban egy törött pezsgősüveggel szíven szúrták unokatestvérét, a 23 éves, szintén bandatag reppert, Kelvin Eastont, aki a helyszínen meghalt. Az ügyet azóta sem oldották meg.)  A képen balra az unokatestvér, jobbra Mark Duggan.

A londoni rendőrség különleges (CO19) egysége a végzetes csütörtökön követte Duggant, aki egy taxiba szállt. Duggan gyanút fogott, mert telefonjáról két üzenetet is küldött „a zsaruk követnek” szöveggel. 6 óra 5 perckor a rendőrség megállásra kényszerítette a taxist, majd a szemtanúk szerint három lövés hallatszott. Az egyik lövés – a rendőrség szerint az első, amit Duggan adott le az egyik rendőrre – a csípőjén találta el az egyik rendőrt, aki meg is sérült, a komolyabb sérüléstől, esetleg a haláltól az oldalán függő rendőrségi rádió mentette meg. Rögtön ezután a rendőrök lelőtték Duggant, aki a helyszínen meghalt.  

A helyszínelés során megtalálták Duggan fegyverét, de az még nem bizonyított, hogy ebből származott a lövés – sőt, a rendőrség határozottan kijelentette, hogy ez csupán újságírói fantazmagória. A vizsgálat jelenleg is folyik az esettel kapcsolatban. (hat hónap múlva ígérnek eredményt) Az áldozat családja ellenséges bandák akciójára gyanakszik, és teljes mellszélességgel kiállnak Duggan ártatlansága mellett. 

Mark Duggan családjában híres gengszterek is vannak: a manchesteri alvilág ura, a 27-szeres gyilkossággal vádolt Desmond „Dessie” Noonan, aki 20 éven át volt Manchesterben élet és halál ura, Mark édesanyjának sógora. Mark rendszeresen tartotta vele a kapcsolatot, ismerősei szerint Dessie védőszárnyai alá vette ifjú rokonát. Dessiet 2005 tavaszán egy drogdíler meggyilkolta. Dessie testvére a hírhedt Noonan-klán jelenlegi feje, Domenyk, 22 évet töltött rácsok mögött fegyveres rablás, rendőrök- és fegyőrök elleni támadás, csalás, fegyverrel való visszaélés, szélhámosság és szökés miatt. Domenyket a biztonsági kamerák több manchesteri zavargás helyszínén rögzítették, amint irányítja a fosztogatást.  (A maffiózót kedden éjjel letartóztatták) 

(Fölmerül a kérdés, hogy ha egy fegyveres gengsztert üldöz a rendőrség különleges egysége, miért nem viselnek golyóálló mellényt? A sérült rendőrön ugyanis nem volt ilyen védőöltözet. Továbbá emlékezetes egy esemény a közelmúltból: 1999-ben a rendőrök az utcán lőttek le egy 46 éves férfit, aki egy széklábat vitt a kezében, mert azt shotgunnak nézték.) 

Augusztus 6-án, szombaton a lelőtt férfi családtagjai, barátai- és ismerősei, valamint a helyi fekete közösség egy része békés tiltakozó menetet tartott Duggan házától a tottenhami rendőrőrsig, hogy a rangidős ügyeletes tiszttől magyarázatot kapjanak. Mivel az ügyeletes tiszt válaszával nem voltak megelégedve, nem tágítottak a rendőrőrs elől. A tömeg lassan duzzadt, alkonyatkor egy agresszív, fölfegyverkezett fiatalokból álló tömeg is a helyszínre érkezett, rendőr- és kormányellenes rigmusokat ordibálva. A balhé elkerülhetetlennek látszott, az erőszak akkor tört ki, amikor az egyik rendőr állítólag fölpofozott egy őt kővel megdobó 16 éves fekete lányt. 

A tömeg nekitámadott a rendőröknek, az unatkozó és tanulatlan fiatalok esztelen pusztításba kezdtek: mindent összetörtek és bezúztak, ami az útjukba került. A rendőrség tehetetlenségét látva fosztogatni kezdték a környék kisboltjait, és fölgyújtották a központban lévő egyik hatalmas áruházat, ami reggelre teljesen leégett a postával, bankkal és számos üzlettel, lakással együtt. 

A lázadás mélyen megrendítette a londoni és az európai közvéleményt, pedig sajnos még csak most jött a java. A rendőrség nem mérte föl helyesen a helyzetet, és nem is tudott kellőképpen fölkészülni a következő napokra. A vandalizmus hallatán London szegényebb, és zömében feketék által lakott területein futótűzként terjedt a rombolás vágya, az unatkozó, magukkal kezdeni semmit nem tudó, iskolázatlan, vagyontalan fiatalok (nagy részük 20 éves sem volt!) és a munkanélküli rétegek régóta gyülemlő elégedetlensége megbosszulta a gazdagságtól csillogó város lakói között tátongó hatalmas vagyoni különbségeket, és irtózatos, féktelen pusztítás vette kezdetét London legalább húsz különböző területén. Vasárnap „csak” két északi, és két belvárosi helyszínen tört ki balhé, számos lakóház, üzlet, kirakat, épület lett a vandalizmus áldozata. Ekkorra már több tucat rendőr szenvedett súlyos sérüléseket, és már száznál is több vandált vettek őrizetbe. 

London főpolgármestere, Boris Johnson és a miniszterelnök, David Cameron külfölről jelezte: nem szakítják meg nyaralásukat, bíznak a rendőrségben. (Másnap már repültek is haza) 

Hétfőn nyugalomra ébredt a város, de már fényes délután erőszaktól izzottak az utcák. 14 újabb kerületben tört ki az erőszak. Már nem csak feketék, hanem ázsiaiak és lumpen fehérek is csatlakoztak a fosztogatókhoz: egész utcákon egyetlen épületet sem kímélve tomboltak féktelenül: elsősorban a boltokat, elektronikai üzleteket, bankokat, telefonüzleteket, postákat, gyógyszertárakat, áruházakat, ruhaüzleteket, rabolták ki, de mikor már nem maradt más, a kis boltokat is teljesen kifosztották, majd fölgyújtották. Egy-egy alkalommal, amikor sikerült fölfeszíteni egy áruház rácsait, kisebb tömeg özönlött be, és egy-egy cipővel, a szerencsésebbek számítógépekkel, tévékkel, bevásárlókocsinyi ruhával rohantak ki. Dél-Londonban ismét számos üzlet- és lakóház vált a lángok martalékává, többek között egy 140 éve működő hatalmas áruház is. A lángok akkorák voltak, hogy a tűzoltóság veszélyesnek látta a közelébe menni, a lángok így reggelre szinte szó szerint porig rombolták a patinás épületet. A televíziók egész este az égő monstrumot mutatták. Az éttermek- és pubok vendégei feszülten meredtek a képernyőre, az utcákon az ablakhoz tódultak a járókelők, hogy újabb információkat szerezzenek. 

A rendőrség tehetetlennek bizonyult, bár hatalmas erőkkel vonultak ki az utcákra. Londonban megállás nélkül szólt a sziréna, gomolygott a fekete füst, száguldoztak a mentő-, tűzoltó- és rendőrautók. 

A környékünkön, Észak-Londonban szerencsére nem volt balhé, de több közeli helyen csaptak össze a vandálok a rendőrökkel. 

A kiskereskedők mindenesetre bedeszkázták üzleteiket, a legtöbb üzlet és bolt zárva volt a külvárosokban ezekben a napokban. 

A vandalizmus a tetőfokára hágott, a parlament rendkívüli ülést hívott össze, a rendőrség pedig olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa a a brit zavargások történetében: gumilövedékek bevetését helyezték kilátásba. A már akkor több halálos áldozattal járó zavargások negyedik napján! Se könnygáz, se vízágyú, semmi. Rendőrkutyákat vetettek be, akik közül fél tucat életveszélyesen meg is sérült... 

A rendőrség teljes állományát bevetették kedden, mindenkit hazahívtak a szabadságából, és 16 000 rendőrt vezényeltek az utcákra. Nem is volt több baj Londonban, annál inkább a környező kisvárosokban és a nagyobb iparvárosok területén. A már hétfőn elkezdődött erőszak kedden érte el tetőpontját Liverpoolban, Manchesterben, Birminghamban, Nottinghamban, Leicesterben, West Bromwichban, Wolwerhamptomban, és még további hét városban. 

London feszült, de nyugodt maradt. A rendőri jelenlét igen erős volt egészen e hét elejéig, a belvárost és a balhés kerületeket éjjel-nappal rendőrök lepték el. Főleg a főutcákat és az áruházakat őrizték. A kisboltok bedeszkázva, a bátrabbak már nyitva várták a békésebb napokat, az autókereskedések kirakataiból éjszakára elvitték a kocsikat, hogy még csak a kísértés se legyen meg. Mindeközben megkezdődött a letartóztatások sorozata. Az egész várost behálózó utcai biztonsági rendszer (CCTV) segítségével már keddre ötszázon fölül volt a letartóztatottak száma. 

A letartóztatások azóta is tartanak, már több mint 3000 vandált tartóztattak le, többségük tizenéves, és fekete, de szép számmal vannak köztük fehérek is, olimpiai önkéntesek, sportolók, egyetemisták, dilpomások és idősebb lumpenek is. A rendőrség azóta is lázasan elemzi a felvételeket. (Az angol közvélemény egy része ódzkodik és elítéli a biztonsági kamerákat, mondván, szabadságjogaikat sérti, hogy minden utcán töltött percüket figyelik. Az Egyesült Királyságban 2007 óta négy milliónál is több kamerát szereltek föl, ennek köszönhetően 36 millió percnyi rögzített fölvétel áll a rendőrség rendelkezésére a zavargásokról.) Az alábbi graffiti a híres falfirkász és aktivista, Banksy munkája, mely a CCTV-t kritizálja. "A bekamerázott/megfigyelt nép", valahogy így fordíthatjuk a kép szövegét.

A zavargások során közel 200 rendőr és tíz tűzoltó sérült meg, több mint száz tűzesethez riasztották a tűzoltókat, és sajnálatos módon öt ember életét vesztette. Egyikük, egy fekete dél-londoni fiatal valószínűleg leszámolás áldozata lett, a gyilkosai kihasználták a zavargásokat a meggyilkolásához. Három pakisztáni fiatalembert, akik környéküket akarták védeni a fosztogatóktól, halálra gázolt 3 fiatal, akiket később elfogott a rendőrség. Mindközül talán legtragikusabb annak a 68 éves nyugat-Londoni férfinak az esete, akit Augusztus 8-án este Ealingben a kamerák szerint egy kapucnis néger úgy összevert, hogy azonnal kómába esett, három napra rá pedig meghalt. A bácsi mindössze el akarta oltani a vandálok által fölgyújtott utcai kukát… A férfit London hősének nyilvánították. 

A világhálót is körbejárta már a fölvétel, de minden londoni újságban mutattak be képsorokat annak a húszéves maláj diáknak az esetéről, aki Észak-Kelet Londonban egy hídon haladt át, amikor tomboló suhancok (fehérek és feketék egyaránt) szó szerint leverték kerékpárjáról, majd ellopták a kétkerekűt, a vérző fiút pedig otthagyták a földön. Nem sokkal később mások fölsegítették a földről, de közben kirabolták a hátizsákját és magára hagyták. 

Az augusztus 6-11 közötti esztelen tombolásnak több mint száz sérültje, öt halottja van. Legalább száz otthon leégett, közel száz boltot kifosztottak és leromboltak, több nagy áruház, autó, rendőrautó égett ki teljesen, porig égett egy busz, tűzoltóautókat rongáltak meg, több napon keresztül akadozott a közlekedés London több pontján, és több nagy várost földúltak a vandálok. Majdnem négyezer embert letartóztattak, a londoni börtönök megteltek, a közeli városokba szállították az előzetesben lévőket. Számos futballmérkőzést elhalasztottak, az angol-holland barátságost pedig törölték. A biztosítók az okozott károkat 200 millió fontra (kb 60 milliárd forint) becsülik. Mindez alig egy évvel az olimpia előtt… 

Reakciók 

A közvélemény teljes egészét mélységesen lesújtották a történtek, az újságok címlapjai kivételesen az emberek szájából vették ki a szót. „London szégyene”, „Hol van a rendőrség?” „Miért hagyjátok?” – és hasonló címlapokkal jelentkeztek az újságok a zavargások napjaiban.

A cikk szerzőjének több ismerőse nem mert éjjel az utcára menni Délen, de volt, aki ismerősökhöz ment éjszakára, hogy ne legyen egyedül, megint más a kerékpár kormányára akasztotta a túlélő csomagot a szobában: útlevél, zsebkendő, pénztárca – arra az esetre, ha menekülni kell. Talán most, Magyarországról nevetségesnek hangzanak ezek a kis sztorik, de nekünk, akik itt ezt a hetet átélték, korántsem volt olyan nevetséges, sosem lehetett tudni, mikor és hol tör ki a következő balhé. Etnikailag jómagam is elég színes környéken lakom, bár itt főleg az indiaiak, bangladesiek, és hasnoló Dél-Kelet ázsiaiak, valamint Kelet-Európaiak laknak az angolok mellett. 

A lakosság élesen bírálta a kormányt, amiért hagyta a zavargások ilyen méretű elharapódzását, de leginkább a rendőrséget hibáztatták – jogosan. El tudja képzelni a magyar olvasó 2006 után, hogy ilyen komoly zavargások (több ház, számos lakás fölgyújtása, gépkocsik, tömegközlekedési eszközök, rendőrautók, tűzoltóautók tönkretétele, boltok százainak kifosztása, erőszak, rablás, gyilkosság – totális anarchia) után semmiféle kényszerítő eszközt nem vetnek be? Hogy lehet az, hogy az emberi jogok hangzatos védelme miatt ezrek válnak földönfutóvá, ezrek életen át építgetett egzisztenciája, álma dől romba néhány óra alatt, százéves építmények lesznek a földdel egyenlővé, emberéletek forognak kockán és még sorolhatnám? Mert itt kérem a nagy nyugati demokráciában nem lehet ám csak úgy könnygázt, uram bocsá’ gumilövedéket bevetni a vandálok, gyújtogatók, gyilkosok ellen. Mert az ő jogaik és emberi méltóságuk szent. A magyaré nem, annak ki lehet verni a szemét békés tüntetésen. (A londoni rendőrségnek nincs vízágyúja, bevetésük esetén Észak-Írországból kellett volna szállítani azokat.) 

Három napnak kellett eltelnie, több tucat sérülésnek, ötszáz letartóztatásnak kellett megtörténnie, ötven épületnek kellett kiégnie, városrészeknek kellett háborús zónává válnia, hogy a rendőrség beadja a derekát és gumilövedék bevetését engedélyezze? Hétfőn öles betűkkel hirdették ugyanis az újságok, hogy a tizenhatezer utcára vezényelt rendőr gumilövedéket fog használni, ha szükség lesz rá. Három nap után… Addig se egy vízágyú, se könnygáz, se semmi. Az élő közvetítések tanulsága szerint rendőrök nyolc-tízfős csoportja szerencsétlenkedett a huligánok bandájával, akik téglákkal és molotov-koktéllal dobálták őket. Egyszer ezek rohamoztak, egyszer a rendőrök. Oda-vissza, oda-vissza. És ez ment órákon át. 

Méltán reméljük, hogy az egyébként pojáca miniszterelnök, David Cameron szavai valóban tettekre  sarkallják az angol bíróságokat. Azt mondta ugyanis (utalva arra, hogy az elkövetők nagy része fiatal): „Ha elég idősek voltak ezeket a tetteket elkövetni, elég idősek lesznek szembenézni a büntetéssel is.” (Kérdés, hogy az X év börtön mivé változtatja ezeket az állatokat? A fekete gengszter-szubkultúra szerves része itt, hogy ültél már börtönben. Aztán kijössz, és ott folytatod, ahol abbahagytad. Tisztességes munka már aligha lesz, máshoz kedvük sincs, marad az illegalitás meg a segélyek.)  

A zavargások befejeztével erősebb lett a jelenlét az utcákon, de már béke van, az autók is visszakerültek a kereskedésekbe. Több helyen a helyi lakosok százai özönlötték el az utcákat söprűkkel és lapátokkal, hogy helyrehozzák, ami helyre hozható. Hazánkba is eljutottak a képek annak a 89 éves bácsinak apró fodrászüzletéről, amit teljesen földúltak és kiraboltak, egy nagy értéket, egy dedikált Peter Crouch (válogatott angol focista) fotót viszont otthagytak. A londoniak a facebookon szerveztek mentőakciót a bácsinak, majd’ negyvenezer fontot összegyűjtve. A hír hallatán maga Crouch is adományozott, sőt elment a rendbe hozott üzletbe, és frizurát csináltatott az öreggel.

Ki a felelős? 

A zavargások kirobbanásáért a tottenhami lumpen fekete réteg a felelős, hozzájuk a „balhé” miatt csatlakoztak az iskolázatlan, unatkozó, munkanélküli fehérek, ázsiaiak és más etnikumúak is. Nem véletlen, hogy a szokásos gyújtogatás mellett az elektronikai, ruházati boltokat, telefonüzleteket, áruházakat, gyógyszertárakat, élelmiszer-üzleteket, postákat, bankokat, kerékpárboltokat rabolták ki. Azokat az üzleteket fosztották ki és rombolták le, melyekben számukra hiánycikket árultak. És ahonnan a segélyt, gyógyszert kapják. 

Tettükre nincs mentség, de ugyanúgy a rendőrség tehetetlenségére sem. A megfelelő föllépéssel egy nap alatt el lehetett volna fojtani az erőszakot. A veszett elemek energiáját és dühét a rendszer- és a jobb módúak ellen nem – de a féktelen tombolást igen. Párizsban jártam 2004-ben, ahol éppen belecsöppentünk az akkori diáklázadás legforróbb napjaiba. Minden nap ott voltunk a sűrűjében a blvd Saint Michelen, ott láttam igazán hatásos rendőri föllépést. A rendőrök – vagy 150-200 pajzsos rohamrendőr – jelszóra, rohamra indult, kezükben gumibottal, ütögetve mindent, hogy még félelmetesebbnek tűnjenek. Fél perc sem kellett, hogy az egész sugárútról kiszorítsák a tüntetőket. Ha kellett, könnygázt is bevetettek (persze nem a magyar rendőrség jóvoltából nekem is kis híján tüdőkárosodást okozó, borzalmas CR-gázt), fölvonult a vízágyú is, de használni sem kellett.  

A rendőrség bénázott és tehetetlen volt. Hozzáteszem, egy Komárom-Esztergom megye területű, kilencmilliós városban nem könnyű biztosítani a rendet, ha mindenfelé zavargások törnek ki, de nem lehetetlen. A megfelelő eszközökkel nem. Az ilyen emberekkel szemben nem a jogaik védelmével, hanem a legkeményebb eszközökkel kellett volna föllépni. Már az elején. Azonnal. 

Hibásak tehát ők is. 

De hibás az a rendszer is, ahol olyan társadalmi különbségek vannak, mint Angliában, de különösen Londonban. Az átlagfizetésből élők soha nem juthatnak olyan dolgokhoz, nem élvezhetnek olyan kiváltságokat, nem látogathatnak olyan sporteseményeket, mint a jómódúak, a gazdagok. Londonban rengetegen jómódúak. A mi olvasatunkban a jómódú az már szinte gazdag, de itt a „gazdag” valami egészen mást jelent. És mást jelent milliomosnak lenni. Már a jómódúak olyan helyeken laknak, ahol én soha nem tudok szobát bérelni sem. Kocsija van, lakása, jó munkahelye. A milliomos a felhőkarcolókban dolgozik, a tőzsdén, a bankszférában, vagy az alvilágban. Luxusautókkal jár, elegáns ruhákban, és páholya van a Wembleyben. Csak hogy érzékeltessem: Egy havi átlagkereset 800 font. Egy kiló kenyér 2 font, egy szoba bérlése külvárosban 60 font/hét, egy kislakás valamelyik külvárosban 155 ezer font. A jómódúak 3-500 ezer fontos lakásban laknak, a gazdagok milliósban, a milliomosok ennek tízszereséért építenek maguknak palotát és kétszázezres kocsiban ülnek. Ez a város a pénzes emberek városa. Drága város. És itt van kb. kétmillió munkanélküli, nagy részük bevándorló és helyi fekete. És persze lecsúszott fehérek. Pénzük nincs, minden drága. Bosszankodnak a drága kocsik, a telt kocsmák, a jó öltönyök láttán. Gyakran éhesek, unatkoznak. Az iskolából kibuktak, épphogy befejezték, vagy még most is oda jár(ná)nak. A fiatalok mobiltelefonon és tévén élnek, barátaik a hasonló körülmények között élő fiatalok, játszóterük az utca. Neveletlenek, jómódot nem tanulnak, erkölcseik nincsenek, napjaikat bandázással tévézéssel, drogozással töltik. Gyakran lopnak, késelnek, a pénzt elisszák és elszívják. De vannak kevésbé ártalmasak is. Csak ülnek és lógatják a lábukat egész nap. Ha már jogosultak rá, akkor segélyből tengődnek.  

Ezek az emberek utálnak mindent és mindenkit, amiért több van nekik, és utálják a rendszert, amiért „róluk nem gondoskodik”. Elvárják a jobb létet, de nem tesznek érte. Haszontalanok, károsak és veszélyesek a társadalomra nézve. És akkor jön egy ilyen sajnálatos eset. A rendőrség lelő egy gengsztert. Először a feketék ugranak föl a fotelból már régen összeszorított öklökkel, és ami a kezük ügyébe kerül, azt fölkapják, kendőt kötnek az arcuk elé és rohannak az utcára. Mások az ablakból látják őket és csatlakoznak. Írnak a haverjaiknak. Percek alatt olyan veszélyes és föltüzelt tömeg érkezik az utcára, amelyet határozott és szervezett föllépés nélkül már nem lehet megállítani. A többit ismerjük. Bezúzott kirakatok, kirabolt boltok, ellopott kerékpárok, és egy 100 éves kiégett épület az eredménye. Az első estének… 

Felelősök tehát ezek a feketék, a hozzájuk csatlakozó, a kínálkozó alkalomra lecsapó fehérek, és mindenki, aki bármilyen módon részt vett a szégyenteljes rombolásban, fiatalok, idősebbek, a tehetetlen rendőrség, de felelős az a rendszer is, aki nem korlátozza és tartja kordában a lumpen elemeket, segélyen élteti őket, és az a rendszer is, aki engedi, hogy ilyen iszonyatos méretűre nőjön a különbség átlagember és a gazdagok között.  

Az olvasó eldöntheti, hogy vannak-e a fent említett réteghez hasonlóak Magyarországon, és ha igen, milyen a helyzetük, elégedet-e az állam hozzáállásával velük szemben; jogosnak tartja-e a londoni rendőrök „humánusságát”, vagy a magyar rendőrség fellépését tartja indokolatlannak (ld. 2006 óta); szükségesnek tartja-e egy költséges, de hatékony, egész országra kiterjedő, teljes biztonsági rendszer kiépítését hazánkban, vagy az emberi jogok megsértésének tartja azt.