Hosszú utat tettünk meg mindketten, amíg elérkezett ez a nap. Október eleje volt, Rita nővéréék meglátogatták Londonban. Egyik nap közösen kirándultunk Greenwich-be. Csodaszép idő volt, még a derekunkra kötött pulóver is csak izzasztott. Kivételesen tiszta és kék volt az ég, még ilyenkor, ősz derekán is zöldellt a fű és a fák koronája is. Itt-ott azért már fakultak a levelek, de nyoma sem volt még a nyirkos, zimankós ősznek.

A London Eye árnyékában szálltunk föl a Greenwich-be tartó hajóra, át a Tower Bridge alatt, fél óra alatt ott is voltunk Greenwichben. A hatalmas Greenwich Parkban több ezer ember pihent, labdázott, sétált, napozott, piknikezett a zöld füvön, a fák árnyékában.

Így baktattunk föl a magaslatra, a királyi csillagvizsgálóhoz.

Van ott egy óra, a két időzóna határán. Mutatja az angol mértékegységeket és a két időt. Mint mindig, most is sorban álltak az emberek előtte, Mi is sorra kerültünk, hogy közös fényképen örökítsen meg bennünket Rita sógora - sose tudjuk meg, milyen lett a kép, az a szemét ellopta a géppel együtt). Meg is volt a kép, ő tovább is állt. Rita is ment volna, én meg visszahúztam, hogy várj már egy picit. Ő meg ment volna: "gyere már, nem látod, hogy mennyien várnak ránk, ne tartsuk már föl a sort!". Én meg ahelyett, hogy mentünk volna, visszahúztam, és ott helyben, térdre borulva megkértem a kezét. "Hát persze, hogy hozzád megyek! - jött a válasz, amit nagy éljenzés és tapsvihar fogadott a körénk csoportosuló turisták részéről.

A képen látható csodaszép gyűrűt hosszas keresgélés után választottam ki, Rita minden betege el volt ámulva, hogy a tudta nélkül ilyet találtam neki...

 Esküvő augusztus 18-án!

 A lánykérés sajnos nem sikerül mindenkinek, nem is értem, hogyan; a lényeg, hogy az esküvőig minden bejegyzésem után posztolok egy rosszul végződő lánykérést. Fájdalmas... 

Az első balek egy amerikai elsőligás kosármeccs (melyet mellesleg milliók néztek világszerte a tévében) második félideje előtt a pálya közepén a mikrofonban kérte meg kedvese kezét. Itt a folytatás: