Novemberi kint-jártamkor fölvettem a kapcsolatot az ottani nemzeti érzelműekkel, s akkor kértek meg, segítsek kihívni egy ismert személyiséget, mert a választás után alább hagyott a lelkesedés a kintiekben. Mivel akkor én még a barikádnál dolgoztam, rögtön ajánlottam is Vona Gábort, hazatértem után meg is egyeztem vele a látogatást illetően.

A Jobbik Britanniai Társasága 2009-ben alakult meg, több más londoni szervezettel együtt azonban már 2008-ban kezdtek közösségekbe szerveződni a nemzeti érzelmű magyarok a brit fővárosban.

Az azóta eltelt három évben FankaDeli, Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás, Murányi Levente és több neves hazai személyiség volt vendége a kinti magyaroknak. A megemlékezéseken és rendezvényeken kívül magyar óvodát, játszóházat, íjásztalálkozókat, sportprogramokat, kirándulásokat és egyéb közösségépítő összejöveteleket rendeznek, gyakran más nemzetek londoni focicsapataival mérik össze erejüket.

Tavaly március 15-én Kossuth Lajos londoni házának emléktábláját koszorúzták meg, melyben angliai emigrációja alatt lakott. Idén Kmethy György honvédtábornok londoni sírjánál tartották megemlékezésüket.

Egyik legnagyobb, szervezett demonstrációjuk a trianoni diktátum 90. évfordulóján volt, amikor Versaillesbe utaztak, hogy a Magyarországról és Európa számos pontjáról összegyűlt magyarokkal együtt tiltakozzanak a diktátum ellen.

Június 4-én az angol Parlament előtt, London központjában nagyszabású tiltakozó demonstrációt tartottak, avval a különbséggel, hogy míg a londoni rendőrök őket védték az indulatos románoktól, idehaza a demonstrálókat vegzálják a derék karhatalmisták. Fél óra alatt ötezer szórólapot osztottak szét, s mikor a már egy éve a helyszínen sátorozó, érdeklődő békeaktivistáknak elmagyarázták, miről is van szó, ők is csatlakoztak a magyar tüntetőkhöz. A hatalmas színes zászlók és térképek sok ezer lakosban és turistában ébresztettek fel alvó gondolatokat.

Év elején a barikad.hu és Vona Gábor is beszámolt facebook oldalán, hogy az ottani magyarok meghívására háromnapos látogatást tesz Londonba. A márciusi időpont azonban a szervezési nehézségek miatt elmaradt, de április elsejére sikerült megszerezni a lakossági fórumot. Gáborék gépe már pénteken landolt, megszerveztük a transzferjüket és a szállásukat is, egy kedves magyar hölgynél. Én aznap dolgoztam, így nem tudtam eléjük kimenni Lutonra, de a délutáni városnézésüket követően meglátogattak a feleségével együtt a munkahelyemen, kaptam is egy óra szünetet, hogy beszélgethessek velük.

Az időjárás is kedvezett a szombati fórumnak. London hihetetlen távolságai miatt az ott élőknek is sokszor teljesen ismeretlen egy-egy kerület, városrész, ezért a távolabbról érkezők a Kilburn Park és a Kilburn High Street metrómegállónál gyülekeztek. Szívet melengető látvány volt a tavaszi napsütésben, ahogyan 40-50 hazafi kígyózik a keskeny utcán a rendezvénynek helyt adó étterem felé, mely Vona Gábor érkezésére zsúfolásig megtelt.

A magyar közösség egyik tagja az elmúlt hetekben Gyöngyöspatán járt, és átadott a polgárőrségnek egy szerényebb összeget, melyet a londoni magyarok gyűjtöttek össze nekik, melyet meghatódva vettek át. A rendezvény elején képes és videós beszámolót láthattunk az átadásról és az ott tapasztalt állapotokról.

Ezt követően bemutatkozott a londoni nemzeti érzelmű magyarok közössége, képvetítést láthattunk az elmúlt évek képeiből.

A rendezvényen gyűjtést szerveztek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület számára, melyet már egy korábbi gyűjtés is megelőzött, így immár egy szép összeggel járultunk hozzá a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület munkájához.

Vona Gábort főleg az elmúlt egy év kormányzásáról kérdezték a hallgatók. A Jobbik elnöke elmondta: az Orbán-kormány egy éves kormányzása alatt érdemi változást nem hozott a magyar társadalomban, választási ígéretei közül nem sok valósult meg. Ezt az évet a második elsikkasztott rendszerváltásnak nevezte. A Jobbik programjából a legmarkánsabb pontjait átveszi a Fidesz,  de ezeket csak PR-fogásként viszik végbe. A médiatörvényt például hiába védte meg Orbán Viktor Strassbourgban, azóta is ugyanaz a tudatmódosító mocsok folyik a médiából.

Megadóztatjuk a multikat és bankokat, de azt nem kontrollálják, hogy ezt kire terhelik a bankok, tehát tulajdonképpen ezeket a költségeket az adófizetők állják – magyarázta Vona Gábor.

Orbán Viktor azt ígérte: két hét alatt rendet teszünk, a bemutatott videó és képek hűen mutatják, ez mennyire valósult meg. Gyöngyöspata korábban a környék leggazdagabb faluja volt, ma láthatjuk, hogy mi le belőle. Cinikus azt ígérni, hogy két hét alatt rendet teszünk, mert ilyen nem lehet megvalósítani.

Az elszámoltatásról elmondta: nem sok valósult meg a Fidesz ebbéli ígéretéből. „Biszku Bélát is nekünk kellett feljelentenünk és kiharcolnunk a jogi felelősségre vonását. Gyurcsány Ferenc ma is ott ül a Parlamentben, és egyikük mentelmi jogát sem függesztette föl a fideszes többségű Parlament.”

További kételyekre ad  okot, hogy azt ígérték: tíz év alatt egymillió munkahelyet teremtenek, az első eltelt évben  ehelyett százezer munkahely megszűnt.

Hozzátette: a környező országokban nem jellemző oly módon a multik jelenléte, mint Magyarországon.

Az európai uniós tagság sarkalatos kérdés volt a fórumon. Mindenki egyetértett avval, hogy az EU jelenlegi formájában megalázó gyarmati szituáció hazánk számára. Évekkel ezelőtt több cukorgyárunk is volt, ma már csak egy van, az is osztrák kézben, ez az ország cukorfogyasztásának egyharmadát tudja megtermelni… Az EU megszabja, mennyi cukrot termelhetünk, a többit az EU import országaiból kell behoznunk.

Hangsúlyozta a Kelet-közép európai országokkal való összefogást. A szomszédokkal meg kell értetni, hogy Trianonnak nem csak mi vagyunk áldozatai: a gyűlölködés, kisebbségi, etnikai problémák a térség összefogását és felemelkedését is gátolja, holott a problémáink morálisan és gazdaságilag is egyformák. (A kihelyezett, erdélyi elnökségi ülést követően a román sajtósok megdöbbentek, mikor az összefogás fontosságát hangsúlyozta, hiszen arra készültek, hogy véres neonáci kirohanásokkal fogja őket bombázni)

Sokakat érdekelt, mit is jelent és miért fontos a Kelet felé fordulás. Evvel kapcsolatban elmondta: szinte végtelen a lehetőségek tárháza Keleten, melyeket ki kellene használnunk. A keletiek érdeklődését mi sem bizonyítja jobban, mint a Jobbik és a török-magyar kereskedelmi kamara együttműködése (ennek elnöke a Galatasaray elnöke, felesége magyar), valamit, hogy egy magas rangú kazah diplomata is megkereste Szegedi Csanád EP-képviselőt az Európai Parlamentben.

Ki kell használnunk keleti származásunkat, és megnyitni piacunkat a kelet felé.

Szintén nagy a demográfiai probléma, amelyet mindannyian jól ismertünk a hallgatóság soraiból. A gyermekvállalást nyugdíjteremtő lehetőséggé kéne tenni, hogy az adózók adójuk egy részét szüleik nyugdíjába fektethessék.

Óriási probléma, hogy a cigányság megélhetési gyermekvállalása a cigány lakosság óriási mértékű növekedését okozza. Míg a magyar születések száma egyre csökken,  a cigányok egyre gyorsabban és egyre több gyereket vállalnak. Arról nem beszélve, hogy milyen könnyen megvásárolható szavazatot jelentenek.

Minden rossz ellenére azonban derűlátásának adott hangot a Jobbik elnöke, mert úgy érzi: a fiatalságban kezd erősödni a magyarságtudat, a nemzeti öntudat.

Nagy probléma, hogy hazánkban az öntudatot lerombolták. Ez is a politika egyik feladata lenne: visszaadni a nemzeti öntudatot a Kárpát-medence minden magyarjának. Újra kell értelmeznünk származásunkat, őstörténetünket.  Akinek nincs múltja, a jelenje zavaros, jövője pedig nincs – mondta Vona Gábor.

Felmerült a magyarság eredetének kérdése is, melyről elmondta: már bizonyított, hogy nem állunk genetikai rokonságban a finnekkel, mégis ezt a vonalat erőltetik. A Jobbik számára lélektani küldetés az is, hogy átlendítse a magyarságot ezen a szellemi tunyaságon. Kétmilliárd forintból nem egy vérszegény, Kossuthot karrieristának, Wesselényit bugrisnak, Széchenyit félkegyelműnek beállító Hídembert kell készíteni, hanem olyan filmeket, melyek megnézése után dagadó mellel, büszkén jövünk ki a moziból. Uram bocsá’, a Kádár-rendszerben jobb filmeket készítettek, mint most – mondta, és már jöttek is a példák a közönség soraiból: Mátyás király meséi, A Tenkes kapitánya, az Egri csillagok, A koppányi aga testamentuma, és még sorolhatnám.

Ebben a társadalmi és szellemi küldetésben számít a külhoni magyarokra is a Jobbik. Nem csak jobbikosokra, hanem minden jóérzésű magyarra.

Azt kérte a jelenlévőktől, hogy szerveződjenek közösséggé, rendszeresen szervezzenek közös programokat. Természetesen örül minden hazatérő magyarnak, de érti és tudja, hogy a megélhetés miatt nem fog mindenki hazajönni, éppen ezért a kinti munkában és életben rejlő lehetőségeket ki kell használni. Ilyen nép a zsidó, a kínai, és a török. Ez a három nép akárhova kerül a világban, példamutatóan összetartó közösséget alkotnak. Az Angliába kitelepült magyarok is valamilyen céllal érkeztek ide, ez pedig legtöbb esetben a megélhetés. De itt, távol a hazától is szükség van a nemzettudat megőrzésére és a közösségek megtartására, hiszen a jelen is azt bizonyítja, hogy azok a diaszpórák, akik erősen tartják identitásukat és összetartó közösségekben élnek, meghatározó pozíciókat töltenek be a társadalomban.

Nagyon hiányolták a résztvevők a nemzeti oldal televízióját, arra voltak kíváncsiak, mikor lesz már végre igazi nemzeti televízió, mert óriási az igény rá itt is, Nagy-Britanniában. Dicsérő szavakkal illették az N1 televíziót és a barikád televíziót egyaránt.

A rendezvény a himnusz és a székely himnusz közös éneklésével zárult, majd hosszú sorokban kígyóztak a külhoniak, hogy közös képet készítsenek Vona Gáborral, pólót, újságot, könyvet dedikáltassanak vele.

A résztvevők a kijáratnál barikád újságot, jobbikos és barikádos tollakat kaptak ajándékba.

A gyűjtésből származó jelentős összeget búcsúzáskor átadták Vona Gábornak, hogy adja át a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületnek. A külhoni magyarok két óra leforgása alatt többet tettek a közbiztonságért, mint Orbán Viktor forradalmi kormánya…

Jó volt Londonban is találkozni Gáborral, újra átélni egy zsúfolt lakossági fórum szervezését, vezetését, a Himnusz éneklését, sok hasonlóan gondolkodóval találkozni itt, Londonban is, és régi ismerősökkel is . A fórumra nem csak jobbikosok jöttek el, hanem sokan olyanok is, akiknek kezd fölnyílni a szeme, akiknek fájnak már az otthoni állapotok, és akiknek elegük van már a folyamatos hazudozásból.

                  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fórum után a Golders Green-i magyar étterembe mentünk át egy pint finom ale-re és egy remek vacsorára. Mennyei bakonyi sertéstokányt ettem, rettentő jó volt otthoni illatok közben finom magyar kaját enni, és még csak nem is volt drága.

Szerző: jeanvaljean  2011.04.10. 22:07 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://perioikosz.blog.hu/api/trackback/id/tr462815534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása