A megemlékezés azért volt különleges, mert kokárdát viselő lengyel barátaink nagy számban érkeztek, hogy tiszteletüket tegyék történelmünk közös hősei előtt. Beszédeinkben köszönetet mondtunk egymásnak az évszázadok alatt nyújtott segítségért, méltattuk a baráti, testvéri viszonyt, a fegyveres segítséget, a szolidaritást, a ruha-és vérszállítmányokat szükség idején.

Az 1848-49-es szabadságharcban két lengyel légió is harcolt mellettünk, az egyik észak-Magyarországon, a másik pedig - Bem apó vezetése alatt - Erdélyben aratott sikereket. Az ő tiszteletükre készítettünk egy hatalmas transzparenst "Legiony Polskie", azaz lengyel légió felirattal.

A könnyebbség kedvéért a Notting Hill Gate metróállomás egyik kijáratánál tartottunk gyülekezőt, miközben mások Kossuth háza előtt gyülekeztek. Lengyel barátainkkal együtt, zászlókkal fölszerelkezve indultunk el a helyszínre, az esti járókelők nem kis meglepetésére. Kapkodtak is az okostelefonjaik után egy-egy fényképet készíteni a vonuló tömegről.

Kis híján száz fő jött el a megemlékezésre, melyet óriási sikerként értékelünk, hiszen a nagykövetség is rendezett korábban megemlékezést, ráadásul hétközben, este sokkal nehezebben mozdul ki az ember otthonról.

Nem kis meglepetést okoztunk a csöndes, nyugalomhoz szokott kis utca lakóinak, akiket előzetesen értesítettünk a rendezvényről: mindkét oldalon az ablakokban és erkélyeken csüngtek a bámészkodók.

Szépen fölépített beszédemet kissé megzavarta egy méltatlankodó asszony, aki ablakán kikiabálva adott hangot elégedetlenségének, és egy villogó rendőrautó - ami, mint később kiderült, nem hozzánk érkezett, így lett az angol fordításban másfél ezer lengyel önkéntesből másfél száz, az ötvenhatos forradalomból ötvenkettes, de első szimultán, kétnyelvű, szabad beszédemhez képest talán nem vallottam szégyent.

Méltató és ünneplő szavaink után Jurek Byczyński, a Patriae Fidelis lengyel testvérszervezet vezetője méltatta a magyar-lengyel barátságot és a mindig jelenlévő ellenség elleni szabadságharcot, melyet ma nem fegyverrel, hanem szívünkkel, tetteinkkel és kultúránkkal kell megvívnunk.

A beszédek után látványos görögtűz közepette énekeltük el a lengyel, a magyar, és a székely himnuszt, majd katonadalok éneklése közben közösen elhelyeztük koszorúinkat és az emlékezés virágait, mécseseit.

Csak a magyar helyzethez viszonyítva jegyezzük meg: a megemlékezés végén egy kisbusszal és egy személykocsival megérkeztek a rendőrök, gyaníthatóan a görögtűz miatt értesítette őket valaki. Egy lengyel srác és e sorok írója két percet sem beszélt a végtelenül illedelmes rendőrökkel, és már le is volt tudva a dolog. Éppen akkor zendítettünk rá a katonadalokra, nézelődtek még pár percet, aztán visszaültek a kocsiba és elmentek. Eközben otthon...

Itt látható a lengyelek fölvétele:

Itt pedig a sajátunk, két részletben:

Ezúton is köszönjük lengyel testvéreinknek a részvételt és a közreműködést, és mindenkinek, aki eljött és együtt emlékezett velünk nemzeti ünnepünkön, március 15-én.