Továbbra is élvezem a munkát a pubban. Kis keresgélés után ráleltem helyünkre a neten, s megtudtam, hogy London egyik leghagyományosabb, közismert pubja. Charles Dickens és számos angol író közkedvelt helye volt, több közülük itt írta könyveit néhány pint ale mellett. Egyik nap egy kövér kínai gurult be, kezében egy nagy könyvet szorongatott, mintha iránytű volna, úgy tartotta maga előtt. „London’s best pubs” volt a címe, azaz London legjobb pubjai. Meg is mutatott bennünket a könyvben. Azért jött Londonba Kínából, hogy az összes, a könyvben szereplő pubban igyon egyet. Jó annak, aki ezt megteheti.

A videón szereplő lány Agata, a főnököm, a fickó Kacper, a szakács. Mindketten lengyelek. Mint kiderült, a Gay Hussar egy magyar étterem, és avval nyugtattak, hogy a gay itt eredeti értelmében szerepe, azaz „Vidám Huszár” az étterem neve. Hát úgy legyen, bár itt a Sohóban, ki tudja…

A munka általában 5-6-kor kezdődik, és zárásig tart, bár mostanában elég gyakran 12 órázom, azaz 12-zárásig vagyok bent. Hétköznapokon 23.30-kor zár a hely, pénteken és szombaton éjfélkor. Érkezés után szépen átveszem a fekete inget, nadrágot, fölkötöm az elegáns fekete nyakkendőmet, és irány a pult. (A magára adó, hagyományos és elegáns helyeken fekete ruha és cipő az uniformis.) Az asztalokat rendszeresen pásztázni kell, amint üres dolog van rajta, begyűjtjük, ha a vendégek távoznak, letakarítjuk, és polírozóval fényesre csiszoljuk az asztalt. A használt poharakat a bárpult mögötti mosogatógépbe rakjuk, ha megtelik, elindítjuk, ha kész van, mindent a helyére pakolunk. Láger söröket (Staropramem, amit itt csak Starnak hívnak, Murphys, Kronenbourg, Hoegaarden, 4%-os Stella ) és Kingston cidert csapolunk. Mivel Angliában egy-két sörrel még legálisan lehet volán mögé ülni, napközben is rengetegen isszák a 4-es Stellát, nekem mondjuk a nálunk forgalmazott 5%-os jobban bejön. A cider („szájder”) Angliában őshonosnak számító ital, de Franciaországban is honos, tulajdonképpen habzó almabor. Van belőle száraz, ami szinte ihatatlan, van boltban olcsón kapható flakonos, alapjában egész kellemes itóka. Forgalmazunk üveges kivitelben mindenféle ízesítéssel (vegyes bogyós, azaz málnás-ribizlis; lime-os-bodzás; körtés). Emellett többfajta sört, mindenféle könnyű szeszes löttyöt, borokat, pezsgőt, alkoholmentes szörpöket, kávét, krumpli szirmot, sósmogyorót és természetesen piákat, ezekből legnépszerűbb a viszki, sorrendben az ír, a skót és a bourbon. Vannak még különleges szigeti viszkik is. A társaságok főként keverve isszák a piákat (vodka-kóla, vodka-redbull, viszki-kóla, gin-tonic, stb), az idősebb urak természetesen magában szopogatják el a viszkit. Gyakran isznak shandyt („sendi”), ami fél limonádé, fél sört jelent. Limonádés sörfröccs magyarul. Idősebb hölgyek isznak néha fröccsöt, de itt egyáltalán nem elterjedt. Nem tudják ezek, mi a jóJ. Keverik a narancslevet is a szódával. Szoktak még snake bite-ot rendleni, vagyis „kígyómarást”, ez 1/3 sör, 1/3 limonádé, 1/3 limonádé.

Emellett természetesen bármilyen összetételben keverünk a vendégek igénye szerint. Számomra újdonság volt a Jäger-bomba, ami úgy néz ki, hogy egy pohár Red Bullba beleejtünk egy rövid jégert. Úgy is isszák meg, pohár a pohárban. A Pázmány Hallgatói Klubnak ajánlom, próbálják ki valami akció keretében, lehet, hogy sikeres lesz. A töményet minden esetben kis adagban, („short”, azaz rövid) isszák, senkinek eszébe sem jut felest kérni, itt ezt nem ismerik (talán az ára miatt sem…) Egy tömény piából szigorúan csak két pohárral szolgálhatunk egy vendégnek. Ugyanilyen szigorúan kell ellenőrizni fiatalnak kinéző személy életkorát, 18 alatt szigorúan tilos a szeszesital kiszolgálása, elég komoly büntetést, vagy a hely bezárását vonhatja maga után. Szintén nincs dohányzás a helyeken, ez nagyon jó. Vannak pubok, ahova kiírják, hogy „family friendly pub”, azaz családbarát hely, ide gyermekestül jöhetnek családok, az ilyeneknek külön certificate, vizsgáztatott engedély kell. Mi nem vagyunk családbarát, gyerek nem teheti be a lábát. Egyszer jött egy család délelőtt, senki sem volt a pubban, csak ebédelni akartak, a kollégám azonnal, még a küszöbnél rájuk szólt: „sorry, no kids!” Ilyenek az angol szabályok, nincs pardon. Ugyanígy nem szolgálunk ki részegeket sem.

Nem tettem még említést az ale-ekről. Az ale árpamalátából és sörélesztőből, meleg erjesztéssel készült, jellegzetesen angol sörfajta. Az élesztő gyorsan megerjeszti a sört, testes, édeskés ízt adva neki. A legtöbb ale komlót is tartalmaz, amitől kesernyés íze lesz az italnak. Az ale eredetileg komló nélkül főzött italt (sört) jelentett, ma azonban a szobahőmérsékleten erjesztett árpasört értünk alatta. A maláta édes ízét a tartósítószerként hozzáadott gyógynövényekkel és fűszerekkel keserítették meg, ma főleg komlóval.  Az alacsony alkoholtartalmú ale (tehát árpasör) a középkorban kenyérrel együtt az ember legfontosabb és legelterjedtebb tápláléka volt, a magasabb alkoholtartalmúakat gyógyszerként használták. Egy kis nyelvi csemege: az ale-t óangol szónak tartják, de figyeljük csak meg: az ószászban alo, a dán, norvég, svéd nyelvben öl/øl, óbolgár olu, szlovén ol, óporosz alu, litván és lett alus, a finn nyelvben pedig olut. Kivétel nélkül mind habzó bort, folyadékot, olajt jelent.

Van barna ale, ezt sötétebb árpamalátából készítik. Enyhe, gyakran diós ízű. A barna ale délen sötét, édeskés, kevesebb alkoholtartalommal (3-3,5%), északon vöröses, szárazabb és erősebb (4-4,5%). A pale ale (enyhe) finom, lágy, laza ital, nem túl magas alkoholtartalommal, igen elterjedt Észak-Amerikában. A skót ale erős, sötét, karamelles ízű. Ezen kívül van még mindenféle ale: mild, Burton, Olde, Kentish, stb, de ne higgyétek, hogy bármelyikről is meg tudnám mondani, hogy melyik családba tartozik. Ale-nek számítanak a belga apátsági sörök is.

Ezeket hosszú függőleges karokkal pumpáljuk. Többségüknek rémes az íze, mindet meg kellett ugye kóstolnom, hogy tudjam, mit ajánljak. Nos, a külföldiek mindig meg is kérdezik, milyen angol sört ajánlok, vagy mi az az ale. Legtöbbször ilyenkor végigkóstoltatom velük az összeset, döntsenek maguk, mindenkinek más az ízlése. Személy szerint kettőt tartok emberi fogyasztásra alkalmasnak. A csapolt ale-ek többsége keserű habos vízhez hasonlít. Már ami engem illet. Az angolok nagyon isszák. Ha csapolás közben kifogy a sör, lerohanok a pincébe és egy perc alatt be is van kötve a következő. Hozzá kell tennem: a több mint száz féle boltban kapható ale közül azért akad mennyei finom, pikáns ital is.

Borravaló nem jellemző a pubokban, éttermekben annál inkább. Néhány ritka nagylelkű gentleman minden rendelés után otthagy egy fontot, ami elég jónak számít, kis híján a sörének a harmada ez a pénz. Az átlagosnál kicsit drágább áraink miatt sem hagynak borravalót - gondolom én. A külföldi turisták, amiért olyan kedvesen magyarázom és kóstoltatom velük a piákat, mindig megdobnak egy kis pénzzel, két legutóbbi alkalommal egy-egypártól két és fél fontot kaptam! Volt egy jó fej amerikai fickó, mister Sanchez, aki feleségével tért be. Indiainak néztem kreol bőre és karvalyorra miatt. Kérdezte tőlem, hé Andrew, mit gondolsz, honnan jöttem? …Hát, mondom: India? INDIAAAA???? Te, asszony, gyere, ezt hallgasd meg – mondta könnyei közt fuldokolva – Andrew azt hiszi, Indiából jöttünk! Hát perzsának már néztek, de indiainak még nem. Félig mexikói vagyok, bökte ki végül röhögve. Ő is kérdezgette, mit igyon, sok mindent megkóstolt. Ő is megdobott két fonttal.

Néhány törzsvendégnek már fejből tudom, mit kell adni. Van például egy fickó, aki minden este fél órával zárás előtt megjelenik, figyeli a lottósorsolást, újságot olvas. Mindig kizárólag egy-két, esetleg három üveges Budvart iszik, semmi mást. Szoktam dumálni vele. A minap arról beszélgettünk, hogy huszonöt évig milyen kemény dohányos volt, ráment a fél szeme, a tüdeje, az erei, fölpuffadtak a végtagjai, hónapokig félholtan feküdt a kórházban, ezért leszokott a cigiről és már teljesen jól érzi magát. Most már csak Budvart iszik. Egyébként metróvezető, a Central Line vonalán.

Mivel Angliában vagyunk, azon belül is Londonban, a dialektusok és akcentusok elképesztő sokasága megfordul itt, a pubban főleg. A turistákkal nincs baj, azokat simán megértem. De vannak itt skótok, írek, felföldi, kikötői angolok, öregek, ittasak, londoniak, szóval igencsak hegyezni kell a fülemet, mert, ahogy ezek beszélnek, előfordul, hogy a vöröset összekevertem a fehér borral, pedig leírva a red wine és a white wine igen messze vannak egymástól, ezeket ráadásul még könnyen össze lehet keverni a Wainwright nevű ale-lel. Mindig vissza kell kérdezni, hogy mit kér az illető, ha nem vagyok biztos a dolgomban. A többiek azt mondták, ne szégyelljem, ők több éves munka után is visszakérdeznek, mert sose lehet itt biztosra menni. Az ale az iskolában tanult angol kiejtés szerint „él”, de itt gyarkan „ajl”, a Wainwright „véjnrájt” helyett „uajnrajt”, szóval van itt minden csemege. Mindent összevetve az eredeti, brit angol nyelv jobban tetszik sokkal, mint a mindenki által majmolt és ismert amerikai, nem is értem, miért ezt tanítják az iskolában. Amikor ezt kifejtettem egy idősebb angol pofának, (miután fél percig magyarázta, mit kér, s csupán egy paradicsomlé volt, de utána szépen megtanultam, hogy mondjuk ezt igazi angol nyelven) rögtön megdobott két és fél fonttal.

Az angollal boldogulok, minden nap tanulok valami újat, vannak, olyan napok, hogy egyáltalán nem is beszélek magyarul. A diadalmas Barcelona-győzelem után Máté unokatestvérem meglátogatott a pubban, akkor beszéltem este először magyarul aznap.

Legtöbbször azonban, hála Istennek, mindent megértek, alig fordul elő, hogy a vendégnek artikulálva kell kérnie, vagy mutogat a piára, amit rendel. Aki Angliába jön dolgozni, annak evvel számolnia kell.

Este kilencig ételt is szolgálunk, a vendég rendel, beütjük a pénztárba, ekkor az alagsorban lévő konyhában hangos xerox-nyekergéssel egy szerkezet kipréseli magából a rendelést, a szakács elkészíti, berakja a liftbe és csönget egyet a telefonon, ekkor tudjuk: megérkezett a kaja.

Zárás előtt tíz-tizenöt perccel kongatunk egyet a haranggal, én ilyenkor kurjongatni is szoktam, hogy tíz perc múlva zárunk. Záráskor aztán 2-4 kongatással jelezzük: itt a vége, én asztalról asztalra járva udvariasan megköszönöm mindenkinek a részvételt és jó éjszakát kívánva távozásra szólítom föl a vendégeket. Ha szerencsénk van, és nincsenek sokan, zárás után pár perccel üres a hely. Pénteken és szombaton azonban jóval tovább tart a kiürítés. Zárás után behozzuk a cégértáblát, fölsöpörjük odakint a temérdek csikket, lemossuk a kinti könyöklőt, azokat lehajtjuk, bezárjuk az ajtót és a vészkijáratot, mindent elmosunk és megtisztítunk a bárpult mögött, az összes poharat, gumi alátétet, mércét, tégelyt, kelléket elmosva a helyére rakjuk, fölmosunk a bárpult mögött, megszámoljuk a pénzt (melyik érméből és papírpénzből hány darab van a kasszában), föltöltjük a hűtőket és polcokat a hiányzó mennyiséggel, és be is zárunk. Hét közben mindennel fél óra alatt elkészülünk, de az első éjszakai buszom csak 00.36-kor jön, addig vagy bedobunk egy italt, vagy teszünk-veszünk még valamit, de ilyenkor szoktam például leveleket olvasni is, elég gyors a wireless internet a pubban. Az éjszakai busz a nappal 50-60 perces utat 30-40 perc között teszi meg, hétköznap rekordgyorsasággal, 31 perc alatt hazaérek, csütörtökön már több a vendég, több az ittas bulizó is, ilyenkor 40 perc is megvan az út, pénteken és szombaton simán megvan az 50 perc, minden megállóban egy nagy adag részeg fiatal tántorog föl az emeletre, rendszerint végigüvöltve az utat. Némelyik közülük agresszív, nem ritka a dulakodás, és állandóan dohányoznak fönt a buszon, ami az agyamra megy – nem csak nekem. Múlt szombaton az egyik részeg sült krumplival dobálta az utasokat, az ezt udvariasan szóvá tévő fiatalembernek meg nekiugrott a társai fogták le. Szóval ilyenkor nem kellemes a hazaút.

Szombaton akad még bőven meló, miután mindennel végeztünk. Ilyenkor jön a stock, azaz minden egyes italt meg kell számolni, ami a pult mögött a polcokon, hűtőkben van, és ami a pincében is raktáron. Ugyanígy a sörös hordókat érzésre, az ale-es hordókat mércével (ezek fadugóval vannak bedugva, ki lehet húzni, a söröset ugye nem lehet fölnyitni). Mindent egy táblázatba kell beírni, s ha mindent összeírtunk, akkor kiszámítjuk, hogy a múlt hetihez képest mi az ábra, természetesen dozeben, azaz tizenkettes számrendszerben…

Mostanában egyre többet süt a nap (napi 3-4 óra), az idő három-négy fokkal jobb, kb 10-12 fok van napközben, estére megint lehűl a levegő. A város hemzseg a mandula- és cseresznyefáktól, minden fehér és rózsaszínben pompázik, a szél szanaszét fújja az apró szirmokat, a hatalmas parkok meseszép zöld pázsitja mindenhol sütkérező turistákkal és városbeliekkel van tele. Itt a tavasz.

Utazás közben olvasni szoktam, olykor zenét is hallgatok. Muszáj, másként nem lehet kibírni az utazást. Az indiaiak és a négerek mindig hangosan kiabálnak, a minap két ferdeszemű lány beszélgetett, illetve csak az egyik beszélt, a másik Finchleytől St Johns Woodig (40 perc) csak aházott, ez ázsiaiul az ő orrhangján ezt jelentette: „a, aa”, aaaa, a-a-a-aaa, a, a;a a a, aa, a-a-aaa”. Azt hittem, megőrülök.

Azóta megérkezni látszik a tavasz, az utóbbi napokban pólóban jártunk a városban, egyre többet és szebben süt a nap. A líbiai nagykövetség előtt rendszeresek a tüntetések, de a minap a Hyde Park szélénél is egy csoport tüntetett hangosan Kadhafi uralma ellen.

Tegnap dél-Londonban voltunk egy kisebb magyar társasággal megnéztük a magyar-hollandot, bár ne tettük volna. Sajnos katasztrofálisan játszottunk. Erőtlenül, rövid, pontatlan passzokkal, ahogy az egyik srác mondta: "hulladék" játékkal. És igaza volt.