Talán kevesen tudnak róla, de a világhírű párizsi Pére-Lachaise temetőnek Londonban is van egy "párja", nem is akármilyen. Teljesen véletlen bukkantunk rá egy séta alkalmával. Csak ajánlani tudom minden itt élőnek és turistának egyaránt, máshoz nem hasonlítható élményt nyújt ez a lassan két évszázados, vadregényes temető.

A Highgate Cemetery a belvárostól negyed órás metróúttal megközelíthető borostyánnal befutott, mesebeli sírkert, mely 1839-ben nyitotta meg kapuit. Hazánkban a városok szélén, falu szélén, templomok mellett, de általában a lakott terület végén találjuk a temetőket. Mivel London az elmúlt évszázadok alatt rohamosan terjeszkedett, az egykori városszélek ma már jócskán a belvároshoz közeli kerületek közepét képezik, így nem egy temetőt a városban, lakott területen, házak között találunk.

Highgate egy csodálatos, magaslatra épült városrész. A gazdagok negyede, a London talán legszebb részét képező Hampstead melletti, varázslatos, dimbes-dombos rész ez, meseszép házakkal, pálmafákkal, dús, zöld növényzettel, kőfalas épületekkel, zegzugos parkokkal, szóval már a környéken sétálva is az az érzése az embernek, hogy egy tündérmesébe csöppent, és a következő sarkon a hét törpe fordul be libasorban fütyörészve, csákánnyal és lámpással a kezében.

Mivel a temető arra jártunkkor zárva volt, az interneten néztünk utána a részleteknek, s így mentünk el egy szép nyári napon.

A 19. században, a város rohamos terjeszkedése miatt új temetőkre is szükség volt. Ekkor kezdték el építeni a "Csodálatos hetek" néven ismert hét varászlatos temetőt, melynek egyike a 170 000 ember földi maradványait őrző Highgate temető, mely két részből áll: a nyugati és keleti szárnyból, melyek bejárata egymással szemben helyezkedik el. Érdemes megjegyezni, hogy bár a világon egyedülálló területről van szó, mind építészetileg, mind elhelyezkedés szempontjából, mind pedig flórája és faunája miatt, nincs állami tulajdonban, így sem a brit kormány, sem a londoni vezetés egy fillért nem költ a temetőre. (Ugyanezt csinálják a románok a kolozsvári házsongárdi temetővel, csak éppen ott a magyarok iránti gyűlölet miatt, lévén az egész temető az erdélyi magyarság kulturális öröksége.) Az egészet így egy nonprofit magántársaság működteti, ezért kell belépőt fizetni, ami londoni viszonylatban egyáltalán nem jelentős összeg. Régóta folyik a huzavona, szeretnék a kulturális örökségek sorába fölvenni - ott is a helye - de nyilvánvalóan nem akar költeni rá az állam, ezért nem kerül be.

A nyugati temető a régebbi, ez az igazi látványosság, ide csak vezetővel lehet bemenni, óránként indul egy-egy csoport. A belépő 7 font fejenként, a vezető a túra alatt kalauzol bennünket és mindent elmond, amit tudni érdemes a temetőről. A mi vezetőnk egy hatvanas éveiben járó, szemüveges, homokos angol ürge volt, indiai kurtában és papucsban.

Nem tudom szavakba önteni a látványt és a légkört, de aki volt már a házsongárdiban vagy a Pére Lachaise-ben Párizsban, az pontosan tudja, milyen élmény egy ilyen vadregényes, ódon temető. Burjánzó zöld növényzet hajol a mohos sírokra mindenütt, a fák sűrű koronája és a liánok között foszlányokban jut át a nap sugara, ezerszínű virágszőnyeg mindenütt tarkítja a zöld fűszőnyeget mindenütt, moha és páfrányok bújnak elő a megrogyott sírokból, borostyánok kígyóznak a fákon és köveken, a sírok, kripták, árkádok, kolumbáriumok egész nekropoliszt alkotnak a hatalmas fák árnyéka alatt.

Számunkra talán csak Faraday neve volt ismerős a sírokon, és a Dickens család- kriptája (az író maga nem itt nyugszik.) Itt található az egykori KGB-s ügynök, Alexandr Litvinyenko szerény sírja is. Mint ismeretes, az egykori ügynököt hazájában többször koncepciós perbe fogták, családjával Londonba szökött, ahol újságíróként dolgozott, és segítette a brit titkosszolgálatokat. Számos fenyegetést követően 2006 novemberében, miután nyilvánosan Putyint vádolta a moszkvai újságíró, Anna Politovszkaja  meggyilkolásáért, polóniummal mérgezték meg a túl sokat tudó ex-ügynököt, aki három hétre rá meghalt. Légmentes, sugárzásbiztos, többrétegű koporsója  a szokásosnál is mélyebbre lett temetve. (Az elővigyázatosság nem alaptalan: felesége, szomszédja, sofőrje és számos ember, aki érintkezett vele, még a pincérek is, akik kiszolgálták megmérgezése napján, kaptak a halálos radioaktív anyagból, s bár több ezerszer kisebb dózist, mint Litvinyenko, ők "csupán" rákot kaphatnak.)

Volt egy "holtlantisz" is, a "Libanon körönd" névre hallgató hely egy földbe süllyesztett hatalmas körfolyosó, melynek mindkét oldalán sírfülkék voltak, rozsdás vaskerítéssel, mohával benőtt kőlappal, vagy éppen repedező márványtáblával lezárva. A körfolyosó által  közre zárt "szigeten" egy akkora cédrus áll, hogy lombja árnyékot vetett az egész földbe süllyedt sírkörútra.

Hol aszfaltozott, hol kövezett úton haladtunk, hol pedig föl-le lépkedtünk a domboldal zegzugos ösvényein, mindenütt sírokkal körülvéve. Néha erdőn át vezetett az út, itt a térdig érő fűben vigyázni kellett, mert némelyik elsüllyedt és növényekkel benőtt sír beomlott, az óvatlan járókelő hirtelen térdig egy sírban találhatja magát.

A sírkamrák, díszoszlopok, kőmonstrumok mind művészi gonddal készült alkotások. Mindenfelé mókusok, számos madárfaj, lepkék, szarvasbogarak, és sok más apró állat él és teszi még varázslatosabbá a temetőt. 

Nem lenne teljes egy ilyen vadregényes helyről alkotott képünk, ha nem keringenének világszerte szellem-sztorik a temetőről. Pedig van bőven, sőt, a világ egyik leginkább kísértett helyeként tartják számon okkult körökben.

A történet a hatvanas években kezdődött, amikor a temető legelhanyagoltabb állapotban volt, és kedvelt célpontja a vandáloknak. Először fiatal lányok véltek látni egy magas, sötét alakot holtfehér rémisztő arccal, 1963-ban. Ettől kezdve egyre többen látták a rémisztő alakot, mindig este, a temető északi kapujánál és bent a temetőben is. De láttak fehér ruhás nőt, hallottak hangokat is, arcokat a sötétben. A temetőben döglött rókákat találtak külsérelmi nyom nélkül, ebből világossá vált, hogy "vámpírral" van dolguk. Egy másik fiatal lányt állítólag meg is támadott, kezén és lábán horzsolások voltak. Rendre megjelentek az ördögűzők, fanatikusok megszállottan keresték a vámpír kriptáját. Találtak is üres koporsót egy kriptában, nem messze tőle néhány nappal később egy fej nélküli csontvázat, is. Az egyik leghíresebb highgate-i "vámpírvadász", bizonyos Séan Manchester, a "Szent Grál Egyház püspöke és pápája" meg is találta a "vámpír" kriptáját, bement, fokhagymával és minden egyéb kellékkel fölfegyverkezve, majd ezüsttel átszúrta a holttestet, lefejezte és elégette. Le is tartóztatták később hullagyalázásért. Munkásságáról és az állítólagos vámpírról The Highgate Vampire címmel könyvet is írt. Az alábbi képen akcióban a "püspök", a "vámpír" kriptájába ép be éppen, szélen a holttest, tőle balra, miután elégette.

A temető utcájában, a Swains Lane-en ma is látni és hallani vélnek ijesztő "földöntúli" dolgokat, egy ürge a zárt kocsijában állítólag egy hullát talált, szóval mindenféle elképesztő dolgot mesélnek de hát nem is lenne igazi ódon temető, ha nem keringenének ilyen fantasztikus rémtörténetek körülötte.

Körülbelül egy órás séta után érkeztünk vissza a bejárathoz.

Rögtön át is mentünk az utca túloldalára, a temető keleti szárnyára. Ez mintegy húsz évvel később épült, ez inkább a hírességek sírjáról ismert. Sokkal több a friss sír, de itt is akadnak düledező, a növényektől már alig látszódó régi sírok.

Ezt a temetőt 3 fontért sajnos leginkább Marx sírja miatt keresik föl. Kérdés, hogy egy ilyen ateista őrült miért került keresztény temetőbe? Hatalmas szürke márvány tumbán görnyed a nyomorult madárszaros feje, a sok együgyű turista meg sorban áll egy fényképért, a "Világ proletárjai, egyesületek" szöveg alatt. Mi is csináltunk fényképet, csak mi másfélét...

A temetőről további szép képekért kattinds ide!

Highgate Cemetery, Swains Lane, London N6 6PJ

Nyitva 10-16.30, hétvégén 11-16.30

Belépő: nyugati oldal 7 font (ez az igazi látványosság) angol nyelvű túravezetővel, keleti oldal 3 font

Legközelebbi metrómegálló: Archway (Northern Line) 16 perc gyalog