Szomorú emléknap a mai, talán kevesen is tudnak róla. A világ legsötétebb és legembertelenebb diktatúrájának, a kommunizmus áldozataira emlékezünk február 25-én. Itt, Londonban semmilyen rendezvényről nem értesültem, ami evvel lenne kapcsolatos (lehet, hogy volt, de nem találtam semmit. Én megemlékeztem arról a körülbelül egymillió magyarról, akit érintett ez a szennyes, sötét, sátáni rendszer. Nem csak azokról, akiket hivatalosan kivégeztek, hanem akiket megkínoztak, titokban gyilkoltak meg, meggyötörtek, megfélemlítetek, életüket és családjukat ellehetetlenítették, félelemben tartottak, és sorolhatnám.

Az általunk oly annyira gyűlölt Haynau sosem ölt gyermekeket és nőket, Rákosi és Kádár ezt is megtette. Elárulták hazánkat, népünket, országunkat egy ostoba, hazug eszme nevében. Semmi nem volt gyűlölködőbb a világon, mint a kommunizmus. Hiába vannak, akik ma is éltetik ezen eszmét, az igazi kommunizmus sosem valósult meg, hanem csak egy gyökereiben elhalt, embertelen, hazaáruló, gyilkos eszme.

Napjainkban a holokauszttól és a nácizmustól zengenek a médiumok, a csapból is Hitler áldozatai folynak. Szomorú, természetesen, mint minden egyes emberi áldozat. De, hogy egy eszmét mesterkélten a legsötétebbnek állítanak a történelmi tények ismerete nélkül, az vagy ostobaság, vagy szándékos ferdítés. Én itt és most kijelentem: soha több embert még nem gyilkoltak meg és nyomorítottak meg e borzalmas eszme nevében, mint a kommunizmuséban.

Itt, szerény lehetőségeimmel emlékezem meg mindazokról, akik az 1944-es szovjet megszállás óta bármilyen szenvedést, üldöztetést, kínokat, megkülönböztetést, hátrányt kellett, hogy szenvedjenek.

"A kommunistátol még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes mint egy bukott eszme haszonélvezõje, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt." (Márai Sándor)

Szívünkben őrizzük emléküket.

Szerző: jeanvaljean  2011.02.25. 20:05 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://perioikosz.blog.hu/api/trackback/id/tr442690659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása