Hosszú, munkával telt hónapok után úgy döntöttünk, végre kiruccanunk valahova. Korábban már említettem, hogy legalább azért megéri itt dolgozni, mert megfizethető, sőt: nagyon jó áron lehet repjegyekhez jutni. Ha ez megvan, már csak egy kis guglizás kell a megfelelő szállás lefoglalásához.

Horvátország kevésbé zsúfolt, homokos és csipkézett (hú, de rosszul hangzik ez így együtt) partjai, szigetei voltak elsődleges célpontjaink, már a pontos útitervet is elkészítettük, s már a jegyet is kinéztük, amikor valahogy Barcelona és Katalónia is képbe jött. Jött is és győzött. Marha olcsón találtunk jegyet, de mint később egy ismerősöm megsúgta, nem sokkal korábban harmad annyiért voltak oda, hárman. 

Sebaj, megvettük a jegyeket, nem sokkal később találtunk is egy elfogadható árú hostelt, a Barri Gótic, azaz az óváros kellős közepén. Pár percre a Ramblától, a katedrálistól, szóval nagyon jó helyen volt.

Mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az indulás előtti napokban lázasan keresgéltem a látnivalókat és a környék nevezetességeit. Három hétnyi látnivalóval a Barcelona mappában, néhány nyári cuccal a táskánkban, egy esős keddi napon, a reggeli géppel elrepültünk Gironába. Érdekes kontraszt volt a nyolc fokos, esős idő után huszonnyolc fokban leszállni a Pireneusok lábainál elterülő reptéren.

Girona Katalónia egyik nagyvárosa, nevével azonos tartomány székhelye, Barcelonától 100 km-re fekszik, csodálatos és hangulatos kisváros, az idő rövidsége miatt azonban ki kellett hagynunk, és húsz percnyi melegben főlés után a reptéri busszal bementünk Barcelonába.

A Pireneusok déli nyúlványai délnek haladva szép lassan alfölddé szelídülnek, az angol "mindigzöld" fű helyett sárgásra égett, kopár mezők, szőlőültetvények, és számtalan mediterrán növény szegélyezte utunkat. A lankák szőlői között időnként apró falvak bújtak meg, hullámos, vörös cserepes háztetőiken vidáman izzott a júliusi nap.

Barcelonához közeledve egyre sűrűsödtek az épületek, gyárak, fölüljárók, graffitis kerítések, a kis falvak lassan lakótelepekké nőttek, egyszerre csak bent voltunk Barcelona külvárosában. Egymás hegyére-hátára nőtt, olaszosan zsúfolt lakótömbök egész erdején szelt át az autópálya. Egyszerre akár ezer teraszt is lehetett látni, legtöbbjükön színes törölközők, s a két nappal korábban megnyert labdarúgó Európa-Bajnokság fölött érzett büszkeség és öröm piros-sárga zászlai voltak kifeszítve, keveredve a katalán zászlóval.

A város belseje felé haladva már messziről látszik a Torre Agbar, Barcelona "cukorsüvegje" ez nekik olyan, mint Londonnak a Gherkin. Egy hatalmas körgyűrű szélén van, és esténként csodálatos színekben pompázik.

A buszpályaudvarra árnyékos utcákon vezetett az út. Estación del Norte, vagyis Északi Pályaudvar - ahova érkeztünk. Tűzött a nap, Londonhoz szokott öltözetünkben már a leszálláskor izzadni kezdtünk. 

Előre nyomtatott térképünk alapján kb. fél óra alatt értünk be a szállásra, ahonnan frissítő fürdő és egy kis pakolgatás után neki is vágtunk a városnak. Maga a Rembrandt Hostel a Barri Gótic egy szűk utcájában volt, egyben a sok közül, melyek keresztül-kasul szelik az óvárost. Az utca egyik végén a Rambla, a másikon a La Seu, azaz a katedrális.

A Barri Gótic külön látványosság. Egy olyan zsúfolt, ódon falakból és épületekből álló negyedet képzeljünk el, ahol a legtöbb utca két oldalát egyszerre két kézzel meg tudjuk érinteni. A szélesebbekben még egy autó is elfér. A teraszokon zöld növények és színes virágok, fejünk fölött zsinegeken száradó ruhák, mindenhol nyolc évszázados kőfalak, gótikus faragások, díszek, vízköpők, kapuk, ablakok, egymásra épült korok mintái, boltozatai, itt egy udvar, amott egy kis kápolna, egyszer csak egy hatalmas templom bukkan elő a semmiből, aztán árusok, borostyánnal benőtt udvarházak, macskaköveken zötykölődő kerékpárok, latinosan pengető utcazenészek, hangulatos üzletek, kőkutak, néhol egy tér pálmafákkal, ernyők alatt sziesztázó turisták, küszöbön hasaló macskák, itt egy várfal, ott egy torony, napsütés, sikátorok, kapualjak, dallamok, illatok... Fantasztikus.

Az óváros központja a Placa Seu, a katedrális tér. Közepén a barcelonai katedrális, hatalmas, csodálatos gótikus templom. Ellentétben a kor megszokott katedrális-építési szokásaival, a templom nem két tornyú, hanem középen magasodik egy tornya. Ízig-vérig gótikus építmény, hajójában azonban mór és román hatású boltíveket is találunk.

Utcánk másik vége a Rambla, Barcelona fő sétálóutcájába nyílik. Szűk sugárút lehetne, középen tágas passzázs, két oldalt jármű-forgalom, a két szélen keskeny járda. A pirosnál türelmetlenkedő gyalogosok sáska módjára vetik magukat zöld jelzésnél a járdára, amint vége a zöldnek, az autósok nyomban a gázra taposnak. Az út mindkét oldala olyan keskeny, hogy az óvatlan turistát egy szélesebb hátizsákkal elsodorhat egy visszapillantó tükör. A járdákon drágábbnál drágább éttermek, üzletek sorakoznak. Mondanom sem kell, hogy a sokáig nyitva tartó kis élelmiszerboltok itt a legdrágábbak, áraik még Londonnál is borsosabbak. Középen dús fák árnyéka alatt  a Rambla lényege, a hullámzó hatást keltő burkolattal lerakott sétány, mely élő szobroktól, mutatványosoktól, árusoktól, fagylaltosoktól és persze turistáktól hemzseg a nap minden szakában. A Rambla a tengerparton, Kolumbusz hatalmas szobránál kezdődik, és a Placa de Catalunyában ér véget.

Itt hatalmas szökőkutak, virágok, üzletek, fényreklám, fák, minden van, ami egy nagy térhez kell. Itt kezdődik a Passeige de Grácia, Barcelona Andrássy útja, egy csodálatos palotákkal és szecessziós lámpaoszlopokkal teli sugárút. Itt látható Anton Gaudí két mesterműve, a világ talán leghíresebb háza, a Casa Batlló, és a Casa Milá (más néven La Pedrera). Gaudíé mellett számos híres katalán építész remeke látható itt.

A Graciá a Diagonalban végződik. Barcelona krumplihoz hasonlító alakját teljesen körbeveszi az elkerülő gyűrű. A gyűrűben helyezkedik el a krumpli, azaz Barcelona. Négy óriási, teljesen egyenes, és még néhány nagyobb, egész városon átívelő sugárút alkotja a közlekedés fő vonalát. A legnagyobb, végig azonos nevű sugárút teljesen átlósan szeli ketté a várost, nem is lehetne más a neve, mint Diagonal sugárút (Avinguda Diagonal). A városban 1,6 millióan laknak, de a Barcelonát alkotó 36 egyéb településsel együtt mintegy 3,2 millióan.

Barcelona központja és fővárosa a történelmi Katalóniának (Catalunya), spanyol megszállását követően a Katalán Autonóm Közösségnek. A tartomány mindig is harcolt önállóságáért, amit Madrid érthető módon - Katalónia termeli az ország GDP-jének legjelentősebb részét - minden eszközzel elutasított. Az utóbbi években egyre erősödtek az önállósodási törekvések,  a tartomány lakossága a közeljövőben szavaz a függetlenedésről. A város büszkesége, az FC Barcelona a katalán büszkeség szimbóluma is, idén (mondjuk elég randa kivitelben) már használták is a katalán színeket második számú szerelésükön, jövőre azonban hivatalosan is piros-sárga csíkos szerelésben játszanak idegenben.

Hivatalos nyelv a katalán, mely hallásra a francia és a spanyol érdekes keveréke. Buszokon és hivatalokban minden többnyelvű: először katalán (catalá), majd kasztíliai, vagyis spanyol (castellano/espanyol) és legtöbbször angol. Az utasellátó személyzet általában nem tud angolul, egyébként sem divat idegen nyelveken beszélni, de a fiatalok legnagyobb része beszéli az ánglust. Az emberek többsége katalánul beszél, jól betanult spanyol köszönéseimre rendszerint katalánul válaszoltak. (Pl. "buenos días" spanyolul jó napot, katalánul válasz "bons día", ejtsd: bon día ).

A város a Baleár/Katalán tenger partján fekszik. A Rambla végén álló Kolumbusz-szobor őrködik a kikötő fölött. Barcelona a Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötővárosa (gondolom Marseille és Nápoly után). A kikötőben rengeteg hajó és óceánjáró vesztegel állandóan, a tengerparti városokban megszokott árboc-rengeteg uralja a látképet. A víz itt piszkosnak tűnik. A kikötőtől fölfelé találhatók a strandok végeláthatatlannak tűnő homokos partjai. Eszméletlen embertömeg sütteti magát állandóan. A kellemesen meleg víz és az állandóan meleg, száraz idő miatt sokan törölköző nélkül is leugranak egyet mártózni, pár perc alatt megszáradnak és mennek tovább a dolgukra. A legzsúfoltabb "strand" a Barceloneta, de mellette számos közkedvelt partszakasz áll a fürdeni vágyók rendelkezésére. 

A partot végig éttermek övezik, egyik-másikban masszázs jár extraként az ételre várakozás alatt. A kínálat szinte mindenhol ugyanaz, és az árak is nagyjából megegyeznek. Nem olcsó, de egy ilyen városhoz képest elfogadható. Persze nem ennék minden este part menti étteremben. Üde színfoltot képeznek a part egész területén itallal bizniszelő bangladesiek, akik hangosan recitálva, bódult indián sámán módjára kurjongatva kínálják portékájukat. Néhányan kókuszt árulnak, de legtöbben szatyorban hordják körbe a hűtött sört, kólát, ásványvizet, spanyolul és angolul. Rengetegen vannak, és mind összedolgoznak. Egy helyen a homokban fejjel lefelé pihenő csónak mögött koktélokat készít az egyik, a többi jön, és tálcákon kínálja a friss eperrel és mentával ízesített jeges koktélokat. A söröket és egyéb italokat homokba ásott hűtőtáskákban tárolják, melyekre mindig valamelyikük vigyáz.

Meg kell hagyni, ügyesen csinálják, mert a legközelebbi bolthoz legalább negyed óra-húsz percet kel gyalogolni, és az állandóan forró napsütésben, a forró homokban mindig jól esik egy hideg sör, vagy egyéb hűsítő ital. Persze két euró egy kis doboz sör, de az emberek veszik is, mert senkinek sincs kedve hűtőtáskát cipelni, vagy félóránként fél óra alatt fordulni egy adag sörért. És valamiért konkurenciájuk sincs, lehet, hogy falkába verődve vernék ki a hasonló üzlettel próbálkozó, a városban jelentős számban jelen lévő dél-amerikai bevándorlókat. Egyébként a város turisták által látogatott minden pontján jelen van ez a fajta kereskedelem, szomjan senki nem marad.

Színes, barátságos, magával ragadó, lehengerlő, állandóan pezsgő város, rengeteg fával és parkkal, csodálatos építményekkel, ahol mindig meleg van, éjszaka nyitott ablaknál is melegben lehet aludni. A belvárosban zárás után minden üzlet az utcára hajigálja a szemetét, ilyenkor kerülgetni kell a halomban álló zsákokat és kartondobozokat. De nem sokáig, több hullámban jön ugyanis a takarító brigád. Egy nagy kukás a szemetet tünteti el, aztán az este/éjszaka folyamán kétszer is végigmegy egy kis tartályos kocsi, és a tartályra csatlakoztatott csővel egy mögötte haladó munkás nagy nyomással végigspricceli, vagyis lemossa a járdát.

A belvárosban és a part mentén rengeteg a kerékpárkölcsönző, de rengeteg helyen lehet mopedet, elektromos rollert és elektromos autót is kölcsönözni.

A városban számos európai nagyváros, köztük Londonhoz hasonlóan hivatalos kerékpár-kölcsönző működik. A londoniról részletesen beszámoltam már korábban. Röviden: a kártyádról fizetsz egy eurót, és már viszed is a kerékpárt, amit egy bizonyos időn belül a város bármely pontján található állomásra vissza kell vinni. Ellopni nem érdemes, mert a kártyát már leolvasta az állomás, az idő lejárta után levonja az igen borsos büntetést (drága kerékpár lenne.) Barcelonában viszont kizárólag a helyi lakosok használhatják. Lehúzzák a konzolnál a citizen kártyájukat, a képernyő kiírja, hányas kerékpár vihető, és már akasztják is le a fura formájú drótszamarat (első kereke kisebb, mint a hátsó, amin szoknyavédő is van. Az első fél óra ingyenes, utána egy bizonyos összeget von le a kártyáról a rendszer.

Érkezésünk után az óvárosban, és a parton néztünk körül. Remek volt az idő, jót fürödtünk és napoztunk.

Éjjel kellemes meleg levegő járta át a szobánkat, az egyetlen zavaró tényezőt az utcán késő éjszaka hangoskodó illuminált fiatalok jelentették, a szűk utcák, magas házak fölerősítették a hangjukat.

A város rogyásig van látnivalóval, ezért is terveztük meg pontosan minden napunkat. Második nap kiadós alvás után a Ramblának vettük az irányt, kemény két perc alatt kint is voltunk. Az úttestet túlélve szépen átverekedtük magunkat az árusok sokaságán és végigmentünk a sétányon a változatlanul kellemes nyári melegben. A Placa Catalunyán át a Passeig de Grácián csodáltuk végig a szecesszió remekműveit, köztük is a legnevezetesebbet, a Casa Batllót. Természetesen tiszen-huszon euróért be is lehet menni, de ennyi pénzért nekünk kívülről is csodaszép élményt jelentett.

A Placa de Catalunyán buszra szálltunk, mert már rojtosra jártuk a lábunkat, és meg sem álltunk a Placa d'Espanyáig. Hatalmas körforgalom és csomópont ez, és forgalmas vasútállomás is van, méghozzá a föld alatt. A tér a 18. századig nyilvános akasztások helyszíne volt. A teret az 1929-es világkiállításra tervezték, 1915 és 1929 között épült. Rivera tábornok 1928-ban lebontatta a katalán zászló négy sávját jelképező négy ión oszlopot (2010-ben építették újjá). Ma a tér dél-keleti oldalán két, egyenként 47 méter magas oszlop áll ("velencei oszlopok"), a Szent Márk térhenz állóhoz hasonló. A tér közepén hatalmas körforgalom, melyben tekintélyes méretű szoboregyüttes van, szökőkutakkal körülvéve. A téren van még a kereskedelmi expó épülete, a volt bika-aréna, melyet emeletes bevásárlóközponttá alakítottak át a bikaviadalok Katalóniában való betiltása után.

A két velencei oszlop a Mária Krisztina királynő sugárúton át a Palau Nacionalra néz, mely a környék meghatározó épülete, mintegy őrködik a városrészen. Magaslaton van, az egészet látni a térről. Gyönyörű, manierista stílusú, középen kupolás, szimmetrikus épület, melyhez dús, zöld növényzettel körülvett, szökőkutakkal díszített pompás lépcsősorok vezetnek. A fáradtak, idősek, sérültek az utat mozgólépcsővel is megtehetik, egészen a hegy tetejéig.

A Palau Nacionalban kapott helyet a katalán szépművészeti múzeum. Az épület éjszaka csodálatos színpompában ragyog. A bejárat előtti tágas téren utcazenészek koncert-szerű előadása mellett (és az elmaradhatatlan bangladesi sörárusokkal) néztük, amint a nap utolsó arany sugarai áttörnek a felhők mögül, csodálatos színűre festve az eget és a távoli hegyeket.

Az épület a Montjuic hegyen van, ami magyarul annyit tesz: zsidó hegy, zsidók hegye. A Montjuic egyben egy kerület is, a város délnyugati részén. Jókora hegy meglehetősen lapos tetővel. Egyik oldaláról a kikötőre néz, a másik oldaláról a városra. Déli oldalán egy 17. századi erőd, a Castel de Montjuic található, politikai foglyok börtöne és híres kivégzőhely volt, még a 20. században is. A hegyen parkok, sétányok, botanikus kertek, és számos sportlétesítmény (csarnok, uszoda, teniszpályák) is található, a Palau Nacional mögött pedig az Olimpiai Stadion, az 1992-es olimpiai játékok fő létesítménye (2009-ig itt játszotta mérkőzését a másik barcelonai csapat, az Espanyol). Maga a stadion kiábrándítóan ronda, az előtte elterülő szocreál hatást keltő, hatalmas, üres térről nem is beszélve.

Van a hegyen egy skanzen is (Poble Espanyol), melyen minden spanyol tartományból van egy jellegzetes ház, színes kis falut képezve.

Hihetetlen módon 1968 és 1975 között négy alkalommal Forma 1-es versenyt is rendeztek a hegyen, (Montjuic Circuit) méghozzá a spanyol nagydíjat. A pálya veszélyességére többször panaszkodtak a versenyzők, mígnem 1975-ben Rolf Stommelen autója a közönségbe csapódott, öt ember életét kioltva. (A versenyen szerzett először és utoljára Forma 1-es pontokat női versenyző, Lella Lombardi. A pálya már csak nyomokban látszik, nagy részére ugyanis az olimpiai negyed épült.

A hegyen ezeken kívül még két múzeum és egy temető is helyet kapott. Gyalog, kocsival, és libegővel is megközelíthető a 184 méteres hegytető. A libegő lélegzetelállító látványt nyújt, a nagyjából másfél órás, tűző napon való sorban állás látványa azonban megfosztott bennünket ettől az élménytől.

Itt esteledett ránk, s ahogy terveztük, a Font Mágicával búcsúztunk a Montjuictól. A Font Mágica, vagyis mágikus szökőkút az egyik legnagyobb barcelonai látványosság. Az 1929-es világkiállításra épült a négy lebontott oszlop helyére. A szökőkút a Palau Nacionalhoz vezető lépcsők alatt található, 1929-től világít (a polgárháborútól 1955-ig   sérülés miatt nem működött), 1980-tól zenél is, az olimpiára pedig összehangolták a Palau Nacional díszvilágításával is. Októbertől áprilisig pénteken és szombaton 19-20.30-ig májustól októberig csütörtöktől vasárnapig minden nap 21-23.00 ig minden fél órában jó negyed órás showt láthatnak az érdeklődők. Szól Mozart, Michael Jackson, szól a Barcelonaaaa, a keresztapa, James Bond, és aktuális slágerek is. A szökőkút vize és a fények a zene ütemére változnak.

Ez az én videóm:

A szökőkút után visszametróztunk a Catalunyára, ahonnan vacsorázni indultunk az óvárosba. Éjfél körül volt már, de még mindig kellemes nyári meleg, mire a pezsgő éjszakai életben és zsúfolt éttermek között találtunk egy kellemes, csöndes kis éttermet. Egy hatalmas, középkori erőd falához hasonló, többször átépített, boltíves fal alatt költöttük el jóízűen a tenger gyümölcseiből készült vacsoránkat, jóféle sangriával és egy kupica orujóval kísérve.

Másnap Costa Bravát vettük célba. A magyarul vad partot jelentő elnevezés Katalónia északkeleti partvidéke, Barcelonától 60 km-re kezdődik, és egészen a francia határig tart. Nevét a vadul csipkézett, sziklás partól kapta. Az 1950-es években kezdtek kiépíteni, látván a kínálkozó lehetőséget. És tejes joggal: a vidék klímája, természeti szépségei, kellemes vize, zegzugos, égszínkék vizű öblei, Barcelona és egyéb látványosságok közelsége, és nem utolsó sorban a nagy Nyugat-európai üdülőhelyekhez viszonyított nyomott árai miatt méltán vált Katalónia és Spanyolország, de egész Európa egyik legnépszerűbb üdülőhelyévé.

A partvidéken középkori várak, templomromok, utánozhatatlanul mediterrán ibériai falvak, több százéves erődök, és fantasztikusan hangulatos kisvárosok bújnak meg a turistaparadicsomok között. Legnagyobb városai Blanes, Tossa de Mar és Lloret de Mar. Mivel szállodavárosba és milliónyi turista közé nem akartunk menni, Blanesben álltunk meg néhány órára. Rekkenő hőség volt, napszemüveget kellett vennem, annyira nem láttam semmit a perzselő homokon tükröződő naptól.

Ezután busszal Tossa de Marba mentünk, egy csodás tengerparti kisvárosba. Az elővárost természetesen szállodák sora képezi, te a partot hangulatos, szűk utcás, kőházas óváros veszi körül. Az ablakokban virágok csüngenek, az erődön zászló lobog, minden csupa vidámság és ragyogás. Hatalmasat fürödtünk és napoztunk, megnéztük az erődöt, és jól belaktunk tenger gyümölcseiből. 

Napozástól kimerülten tértünk vissza Barcelonába.

A pályaudvartól a szállásunk felé két nevezetességen is átvezet az utunk.

Rögtön két sarokkal arrébb, egy hatalmas, pálmafákkal é hatalmas, eklektikus lámpaoszlopokkal szegélyezett díszsétányon haladunk át. A Passeig de Lluís Companys Katalónia hányattatott sorsú elnökének nevét viseli. Companys a spanyol polgárháború után száműzetésbe kényszerült, a Gestapo Franciaországban tartóztatta le, átadta a Franco-pártiaknak, akik megkínozták és 1940 október 15-én a Montjuic erődjében kivégezték.

A passzázs elején egy harminc méter magas, és majdnem ugyanolyan széles, vörös téglából épült, újmór stílusú diadalív, az Arc de Triomf áll. Minden oldalát faragott szobrok és kerámiák díszítik. A passzázson, mely a Park de la Ciutadellába vezet, több szobor is áll. 

A Parc de la Ciutadella évtizedekig a város egyetlen és legnagyobb parkja volt (A Güell Park nem tartozott a városhoz régebben) a maga 280 ezer négyzetméterével. Miután V. Fülöp spanyol király 1714-ben elfoglalta a várost, hegemóniája jelképeként Európa legnagyobb erődjét építette föl a városban, lerombolva egy egész lakónegyedet a citadella kedvéért. Természetesen a katalánok pénzén és erejéből. 1843-ban a városvezetés a citadella lerombolása mellett döntött, ám Mária Krisztina királynő ezt megakadályozta. 1848-ban, a királynő lemondása utána Montjuic erődjéből ágyúkkal rombolták porig a spanyol megszállás gyűlölt jelképének számító erődöt. Három épületet hagytak meg: a kápolnát, mely templomként működik ma is, a fegyvertárat (ez ma a katalán parlament épülete), és a kormányzó palotáját, amiben gimnázium működik. 

A romok eltakarítása és a rekreáció után hatalmas parkot alakítottak ki az erőd helyén, mely a 19. század végére érte el mai formáját. Az 1888-as világkiállítás helyszínéül szolgáló parkban az expó után üresen maradt épületekből és nagy szabad területekből létrehozták az állatkertet, mely a mai napig itt található.

Van itt egy csodálatos üvegház, egy hatalmas csónakázótó gazdag állatvilággal, a zoológiai- és geológiai múzeum, játszótér, és egy tekintélyes méretű szökőkút, melyen a fiatal Gaudí is dolgozott tanoncként. 

A sok helyen zegzugos parkban rengeteg féle mediterrán növény ad árnyékot, ligetek és mezők is szolgálják a pihenni vágyókat. A barcelonai lakosok és a turisták által is igen kedvelt hely, rengetegen edzenek, sütkéreznek, játszanak, piknikeznek a csodálatos környezetben. Itt található az a bizonyos mamut-szobor, amivel minden turista lefényképezteti magát.

Finom vacsora után mászkáltunk egyet az éjszakában az óvárosban. Akkora itt az élet, hogy ha nem lenne sötét, észre sem vennénk... Kellemes meleg, nyüzsgés, járókelők, utcazenészek, mutatványosok, árusok, fantasztikus hangulat. Jó két óra felé jár, mire lassacskán kezdenek ürülni az utcák.

Lefekvés előtt szokásos sportvilág-mustrámat tartottam a világhálón, amikor véletlenül ráakadtam a hírre: holnap mutatják be Jordi Albát, a Barcelona régi-új játékosát a Camp Nouban! Egyébként is terveztük a stadion meglátogatását, de így ingyen tudtunk volna bemenni, meg kicseréltük hát a hátralévő két nap programját.

Reggel kerékpárt kölcsönöztük az egyik ódon sikátor alacsony kapualjában megbújó kölcsönzőből. Evvel aztán nyakunkba vettük a várost, és igyekeztünk minél több mindent megnézni. Még néhány Gaudí házat, a világörökség részét képező Szent Kereszt és Szent Pál kórházat, és persze a Sagrada Famíiát.

Kanyarogtunk a szűk utcán között, és tudtuk, hogy ott lesz valahol előttünk, de még mindig nem látszott. Aztán egyszer csak a háztetők fölött kibújtak a hatalmas, barnás tornyok.

A Sagrada Famíliát, azaz a Szent Család templomát mindenki ismeri, legalább képről. A Jövő Templomaként is ismert bazilika 1882 óta folyamatosan épül. A nagy katalán építész, Anton Gaudí életműve. Tragikus haláláig (villamos ütötte el), 43 éven keresztül dolgozott a hatalmas bazilikán, mely egyszerre ötvöz neogót, szecessziós és naturalista jegyet.

Az építkezés leglátványosabb szakasza az ezredforduló óta eltelt időszak, ekkor készült el a templombelső mai formája, melyen még ezekben a napokban is csiszolgatnak.

Az, hogy valószínűleg minden képen máshogy néz ki a templom, nem manipuláció, hanem a folyamatos építkezések eredménye.

Három homlokzata is van, a születés-, a szenvedés- és a feltámadás kapuja, mindhárom hatalmas, az adott jelenetet megörökítő, óriási szoborcsoportból áll. A születés kapuja a világörökség része. 

A bazilikának (XVI. Benedek pápa 2010-ben szentelte bazilikává) 18 tornya van: 12 az apostolok, 4 az evangélisták, egy kupola-torony Jézust, egy pedig az Istenszülőt jelképezi. A tornyok 98-107 méter magasak.

Monumentális építmény, ez ember lélegzete eláll alatta. Folyamatosan dolgoznak rajta, a darukkal újabb és újabb elemeket pakolnak a templomra, a kőfaragók lankadatlanul kopácsolnak és fúrnak.

Irgalmatlan nagy sor állt a bejárat előtt, két utcasarkon át tekergőzött. Nekem nincs türelmem az ilyeneket végigállni, de ezt nem hagyhattam ki. A sor rémisztő mérete ellenére egy óra alatt elértük a bejáratot, a belépő megfizethető (13,5 Euro). Erősen javasolt az online jegyvásárlás, mert így elkerülhető a sorban állás!

Az én szépérzékem igen kifinomult, így erre a belsőre sem mondhatom, hogy szép, de egyszerűen lélegzetelállító. Az oszlopok, mintha az égbe nyúlnának, mintha folyamatosan nőnének, mozognának, a díszítés burjánzik, az ablakok színesen csillognak. Egyszer trónteremben érzem magam, egyszer cseppkőbarlangban, egyszer egy méhkaptár belsejében, máskor hangyának érzem magam a hatalmas fűszálakhoz hasonlító oszlopok között. A tornyokon rések vannak, a beszűrődő fény a színes üvegeken át egészen elképesztő színpompát vetít a hatalmas csarnok falaira. A két főkapu belső oldalán gótikus rózsaablakok ejtik ámulatba a szemlélőt, középen pedig egy óriási csillár korpusszal, és egy irgalmatlanul nagy, kétszárnyú orgona.

A templom látványához (még) szervesen hozzátartoznak a hatalmas daruk. Az egész épületegyüttes azt a látszatot kelti kívülről, mintha évszázadok óta cseppkő és sötét sár rakódna le rá, mely lecsorgás közben ráköt a templomra. Belülről viszont karcsú, makulátlanul és világos minden.

Életre szóló élmény a Szent Család Temploma, a monumentális és érdekes építmények kedvelőinek mindenképpen ajánlott a sorban állás. Megéri.

A templom után a rekkenő hőségben emelkedőnek föl tekertünk a Güell Parkba, egy másik híres nevezetességhez a sok közül. 

A 17 hektáros park 1900 és 1914 között épült Angon Gaudí tervei alapján. Güell báró terve az volt, hogy egy jómódú, friss levegőjű, zöldellő lakóparkot létesít a kietlen, sziklás hegyoldalon. Mindössze két ház és két kapuépület készült el, mert a vállalkozás az érdektelenség miatt megbukott. (Ma Barcelona egyik legdrágább környéke). Így hát maga Gaudí költözött a legnagyobb házba családjával, mely ma Gaudí-múzeumként működik.

A közösségi park magával ragadó stílusával és környezetével nem hiába lett a világörökség része. Utánozhatatlanul Gaudí-stílusú árkádok, teraszok, kerengők, oszlopos hidak, padok, és nem utolsó sorban a csodálatos panoráma teszik még vonzóbbá az olykor kalandparkra emlékeztető, cserjékkel fákkal, virágokkal gazdagon benőtt parkot. 

A tarka mozaiksorok, a hatalmas márványoszlopokon nyugvó terasz, az alatta elterülő, dómszerű csarnok, a lépcsősorok, szökőkutak, a a barlangszerű oszlopfolyosók, a művészi kivitelezés és a természet összhangja  a nyári melegben kellemes kikapcsolódást jelent magányos farkasoknak, családoknak és szerelmespároknak egyaránt.

A park után szép lassan a Camp Nou fel vettük az irányt, mintegy 6 km tekerés után el is érkeztünk a szentélyhez. Nem szépségével, hanem méretével ragad magával kívülről. Csúnya betonfalakat- és oszlopokat látni csak. még bő két óra Jordi Alba bemutatásáig, de már mindenütt Barca-mezes- és zászlós szurkolók szállingóznak a stadion felé. Elérkezünk a stadion közvetlen bejáratához, néhány méterrel beljebb látom a lelátót és a gyepet! Bizsergés fog el, majd pár másodperc múlva teljes a katarzis: ott állok a Camp Nou gyepszőnyegével szemben, középen! Szó szerint magába szippant a stadion, mint egy fekete lyuk. Irgalmatlan nagy. A zöldellő pálya viszont a lelátók mérete miatt kicsinek tűnik. Tízezer embert engednek be ma, a nekik fönt tartott lelátón már csak nehezen találni néhány üres helyet. Sikerül középen az utolsó kettőt elcsípni, még van hátra két óra... 

Tízezer szurkoló várja türelmetlen morajjal a nagy eseményt. Nekik minden évben akad egy ilyen, egy érkező játékos bemutatása. De hogy én ezt pont elcsíptem, az kész csoda! Már csak egy óra van hátra... élvezem a várakozás minden percét, minden részletet szemügyre veszek ebben a csodás ojjektumban. Rita csak üldögél mellettem, mosolyog gyermeki izgatottságomon, érthetően őt ez annyira nem hozza lázba.

Aztán öt előtt pár perccel megjelenik a szpíker, csinálja a hangulatot, szól a Barca-induló, zeng a tapsvihar, és öt órakor kisétál a gyepre új Barca-szerelésében az EB-döntőn is gólt szerző zseniális védő, Jordi Alba. Visszatérőként, óriási ovációval üdvözli a tömeg. Csupán tízezer ember van a lelátón, de mintha egy óriási meccsen lennék. Szokatlan ez magyar fülnek. A mindössze 23 éves, remek védő szélsőként és támadásban is igen veszélyes játékos az ellenfél kapujára nézve. A Barcelonában nevelkedett, de kis mérete miatt eladták egy katalán kiscsapatnak, ahonnan a Valencia 6000 Euróért vásárolta meg. A Barca most 14 millió Euróért vásárolta vissza...

Alba dekázik, zsonglőrködik, majd széles mosollyal integet. Újságírók tucatjai tolonganak az alapvonalnál, több gigányi kép készül, melyből aztán egyet beraknak a másnapi újságba. Ezután a főhalljakend kezébe adja a mikrofont, állítgatja egy kicsit, hova álljon, kinek integessen, majd a játékos katalánul köszönti a közönséget. Elmondja, hogy mennyire örül, hogy hazatért, milyen jó csapat a Barca, és milyen nagy szó itt játszani. Visca Catalunya, Visca Barca! Éljen Katalónia, Éljen a Barca - fejezi be mondandóját, melyet óriási ováció fogad. Dekázik még párat, majd három labdát kirúg a lelátóra a közönségnek, aztán mindenkinek integet, és levonul a pályáról. Alig negyed órát tartott az egész. A közönség éljenez, újra zeng a Barca-induló: "Tot el Camp, és un clam"..

Kubala László szobra a stadion bejáratánál

Jordi Albát az év igazolásának szavazták meg Spanyolországban. Megérte az árát.

Vannak szerencsések, akik eljutnak Barca-meccsre, nekem ez nem adatott meg, de ez az élmény is életre szóló marad. 

A stadionhoz óriási ajándékbolt tartozik, Barca-ruházat és tartozékok minden mennyiségben, csillagászati összegekért, hátrébb hokicsarnok, és a Palau Blaugrana, a Barca kézi-, kosár-, női kosár-, kerekesszékes kosár-, görhoki- és futsal csapatának arénája. Emögött az ificsapat pályája (15 ezer férőhellyel...) fekszik, (mely egyben az andorrai válogatott pályája is), evvel teljes a stadionkomplexum. 

Itt még Nagy Lacival csábították a nézőket

Élményekben gazdagon tértünk vissza a városba - azaz tértünk volna vissza, de olyan egyértelműen indultunk el a rossz irányba, mintha minden nap erre járnánk. Rosszul lőttem be az irányt. Furcsa volt, hogy távolodtunk a barcelonai domboktól. Aztán csak megkérdeztünk valakit, hát kiderült: jócskán kijöttünk már a városból. Semmi nem utalt arra, hogy ez már nem Barcelona, a stadiontól indultunk egy forgalmas úton, és az egyszer csak már nem Barcelona volt, hanem L'Hospitalet. Ha nem kérdezzük meg, nem tudom, mikor jöttük volna rá... L'Hospitalet olyan lehet, mint Budapestnek Solymár, csak éppen teljesen egybe van épülve Barcelonával, annak szerves részét képezi. A Camp Nou Barcelona és L'Hospitalet határán van. A 12,5 négyzetkilométeres város az EU legsűrűbben lakott városa. Na, innen tekerünk vissza, összesen mintegy tíz kilométeres kitérővel. 

A zöld út helyett a pirosat "választottuk"

Elcsigázottan (a rekkenő hőség és tűző nap nagyon kiszívja ám az ember energiáját), de élményekben gazdagon tértünk haza, hogy a középkori romfal alatt ismét egy jót együnk a kellemesen langyos katalán éjszakában.

Másnap vonatra szálltunk a Placa d'Espanyán. Az interneten külön fölhívták a figyelmet, hogy időben érkezzünk, mert a föld alatt lévő állomás igen nagy és labirintus-szerű. Ha nem is vesztünk el benne, valóban oda kellett figyelni, melyik sarkon merre fordulunk. Valamivel több, mint egy órát utaztunk, célunk a várostól mintegy 48 kilométerre, észak-nyugatra fekvő Montserrat világhírű kolostora.

Montserrat egy hatalmas, üledékes kavicskő (konglomerátum)-hegycsoport, mely nemcsak a turisták, a hívő zarándokok de különleges formái és hatalmas mélységek fölé emelkedő sziklái miatt a hegymászók paradicsoma is. 

A hegyen a Santa Maria de Montserrat bencés apátság foglal helyet, szinte belesüppedve az épületeket teljesen körülvevő, hatalmas, komor, hosszúkás sziklák közé. A bazilikában látható a Fekete Madonna, egy 11. századi fekete Mária-szobor, melyet az egyik közeli remetebarlangban (Santa Cova) találtak. A Santa Cova Montserrat másik nevezetessége, a hegy egyik fogaskerekűje ide szállítja a zarándokokat és turistákat, A monostornak otthont adó hegyen szétszórva több középkori remetelak-maradványt láthatunk. 

Santa Cova

A bazilika fiúkórusa Európa egyik-, a monostor ma is működő nyomdája pedig a világ egyik legrégebbike. A monostorhoz saját ellátó egységek tartoznak, egy kis boltban a szerzetesek által készített élelmiszereket lehet kapni.

Montserrat mindig is a katalán nemzeti önállóság jelképe volt.

Kocsival, libegővel, vagy vonattal lehet följutni a monostorhoz. A menettérti jegy magában foglalja a vasutat is, illetve a libegőt is. Mi libegővel mentünk föl, vonattal jöttünk le. A libegőhöz Montserrat Aeri állomáson szálltunk le, és egy sárga fülkébe zsúfolódva rugaszkodtunk neki az alattunk tátongó mélységnek. Félelmetes volt az alattunk tekergőző út, rajta a hangyányi autókkal, és az előttünk tornyosuló, egyre közeledő, eget is eltakaró, félelmetes sziklacsoport. Föntről aztán csak egy kis pontnak látszott a kiinduló állomás.

A vonattal egy megállóval továbbmenve lehet fölszállni a fogaskerekűre, ami a szédületes mélységek fölött, a sziklaszirtek peremén tekergőzik föl a monostorhoz. 

A bazilika főoltárában elhelyezett csodatévő Fekete Madonnát nem érintettük meg, mert a templom előtti tér végéig kígyózott a turisták sora. Fele csak divatból áll sorban, a buddhista kínaiak, sintoista japánok nem tudom, minek állnak sorba, megvárakoztatva azokat, akik tényleg hisznek az isteni csodában. Ez olyan, mintha én két órát állnék sorba, hogy megérinthessem a Kába-követ. Állna a fene. Megnézni is elég, nekem nem jelent semmit annak megérintése. Tipikusan olyanok ezek, akik mindenhova beállnak, ahol valami tolongás van. Mindegy, mi történik, csak ott legyenek, le tudják fotózni, még ha nem is tudják, miről van szó. 

Hát mi nem álltuk végig azt a néhány órát, ami alatt a fekete Madonnához értünk volna, mert akkor másra már nem maradt volna idő a megcélzott délutáni vonat indulásáig, helyette a másik fogaskerekűre (funicular) szálltunk. A Sant Joan funicular a legmeredekebb fogaskerekű Katalóniában és Spanyolországban. Két, egyenként hatvan főt befogadni képes, panorámás kocsi közlekedik a pályán, középen kerülik ki egymást. 65 fokos emelkedőn 7 perc alatt mássza meg a 248 m-es szintkülönbséget. A 722 méter magasan lévő monostor is eltörpül, mire fölérünk a hegytetőre. A fogaskerekű páratlan élményt nyújt az apátság, a hegyet körülvevő táj és a Pireneusok madártávlati látványával.

A hegytető az egész Montserrat hegycsoport legmagasabb része, melyen hatalmas, különös formájú sziklatömbök, újabb és újabb sziklacsúcsok hemzsegnek, fantasztikus látványt nyújtva. Ezek közül  legmagasabb a Sant Jeroni (Szent Jeromos, 1236 m). Számos, különböző nehézségű és időtartamú, kivételesen szép, jelölt turistaút közül válogathatnak a természet kedvelői.

Jó másfél órás túrával értünk föl a Sant Jeroni lélegzetelállító hegycsúcsára, majd egy hosszabb úton, sziklákon, erdőben, hasadékokon át, a funicular nélkül ereszkedtünk vissza a monostorhoz. Hangyányinak éreztem magam a hihetetlen méretű és fura alakú sziklák között.

A monostortól a hegyi fogaskerekűvel ereszkedtünk le a faluba, itt szálltunk a Barcelonába tartó vonatra.  A Barcelonetára, a város legnépszerűbb strandjára mentünk levezetni. S bár öt óra felé járt az idő, dög meleg volt, kellemeset fürödtünk a meleg tengerben. Nem kellet törölköző - pillanatok alatt megszáradtunk a napon. 

A napot és egyben barcelonai nyaralásunkat egy tengerhez közeli, hangulatos étterem teraszán zártuk. Sangria, egy feles, és irgalmatlan méretű tenger gyümölcsei-tál volt terítéken, mögöttünk, a tenger vizén ringatózva tükröződött a narancsos naplemente, az étterem mellett vidám vándorszínészek latinos zenével kísérték a vacsorát, miközben meleg szellőkkel leszállt a mediterrán este.

Így ért véget néhány napos kikapcsolódásunk Katalóniában. Nem láttunk mindent, erre ez a néhány nap kevés, számos épületet és parkot, múzeumot kihagytunk, valamint a Tibidabót is, a város fölött magasodó, 512 méteres hegyet, rajta a Sagrat Cor (Szent Szív) templommal és egy lélegzetelállító élményt nyújtó vidámparkkal,. (A katalán legenda szerint a sátán ezen a hegyen kísértette meg Krisztust, a hegyről letekintve végigmutatott a tájon, s ezt mondta neki: mind neked adom, ha imádsz engem. Et dixit illi haec tibi omnia dabo si cadens adoraveris me)

Másnap Londonban hidegben, szakadó esőben landoltunk.

Nehéz egy mondatban összefoglalni az élményeket. Barcelona egész egyszerűen fantasztikus város, csak szuperlatívuszokban beszélhetek róla. Magával ragadó hangulata, városképe, mindig meleg éghajlata, hatalmas tengerpartja, a közeli természeti szépségek, a hangulatos utcák, terek, épületek, boltok, piacok, a mindig pezsgő, mediterrán életvitel a toplista élére repíti ezt a várost, Torontót is megelőzve. Minden további nélkül élnék ott hosszabb-rövidebb ideig, és még a katalán nyelvet is megtanulnám. (Szükség is lenne rá, mert ugyan megértik a spanyolt, de nem használják. Ha spanyolul kérdezel, katalánul válaszolnak. Montserraton nagy udvariasan buenos diast köszöntem az infós kislánynak, aki következetesen bons dia-val válaszolt.

Mindenkinek  csak javasolni tudom Barcelonát!

A legjobb hely (város), ahol eddig életemben jártam. Biztos, hogy vissza fogunk még térni, és Spanyolországot is végig szeretnénk járni.