Elérkezett az idő, hogy fodrászhoz menjek. A környékünk hemzseg a kisebb-nagyobb fodrászüzletektől. A házunk mögött lévőbe néztem be először, olyan forró volt a fodrász, majd fölgyulladt a szalon. Mivel először voltam ott, a 22 helyett nekem csak 15 fontért vágta volna le a hajam, mondta, ez London legjobb fodrászhálózata, ennél jobb frizurát sehol sem kapok. Elhiszem, de én akkor sem adok ki rá ennyi pénzt – gondoltam. Majd visszanézek, mondtam, és kifordultam friss levegőt szívni. Igen, egy elit helyen kb 7000 Ft-nak felel meg a hajvágás. Az átlagos a 8-9 font. Tíz másodperces út után megtaláltam az én helyemet: picike, „Hagyományos férfi fodrászat”. Be is ültem. Beszédbe elegyedtem a fodrász fickóval, kérdezte, hogy román vagyok-e. Na, mondom magamban, tán úgy nézek ki??? Nem, hát magyar, mondtam. Ő meg albán. Koszovói. Aha, mondtam, Kosova… Csodálkozott, hogy tudom albánul, aszongya többet tudok már Koszovóról, mint ő. Azért azt nem, de meséltem, hogy figyelemmel kísértük az ottani eseményeket és újságunk, a Barikád hetilap többször is foglalkozott a témával. Magyarország hallatán ez volt az első kérdése: „és, sok zsidó él ott?” Hát, mondom, vannak, főleg Budapesten. Beszélgettünk a gazdasági helyzetről, a munkaerőpiacról, a korrupcióról, segélyezésről, bűnözésről, Európai Unióról, kormányról, stb, és mint megtudtam, szintén nagy gondokat okoznak náluk a cigányok, és Svédországban is, ahol sokáig élt. Mondtam neki, hogy el sem tudom képzelni, hogy problémásak, nekünk nincs egy szál gondunk se velük… Szeged hallatán felvidult, többször is járt ott, lévén jelentős tranzit állomás a keletre és a Balkánra. (Nem, Teréz, nem a Balkán kapuja…) Kérdezte, hány magyar él Szerbiában, beszélgettünk az elszakított magyarságról, eléggé képben volt. Mondtam, hogy sajnos a szerbek nagyon megkeserítik az ott élő magyarság sorsát, pedig ők éltek ott előbb, nem tudom, miért nem tudnak békességben megélni velünk. Hát azok nem tudnak senkivel békében élni, mondta. Barbárok – tette hozzá.
Ebben a pillanatban...
... elkezdett villódzni a lámpa, néztek is egyből a mennyezetre, aztán néhány másodpercre ki is hunyt, majd megint visszajött. Na, a szerbek bosszúja – mondtam, mire ő is mosolyogva tette hozzá, hogy jó lesz vigyázni, mit beszélünk, e végén még tényleg hallják, miket mondunk róluk. A másik fodrász fickó, aki egy idősebb srácot nyírt, megszólalt: fiúk, hagyjátok inkább a politikát, beszéljetek másról! Beszéljünk mondjuk a nőkről! Na, akkor beszéljünk a nőkről, mondta a fodrászom, ám ebben a pillanatban újabb vibrálás és újabb áramszünetek következtek. „Jaj, Istenem, én nős vagyok, hagyjuk gyorsan a nőket, a feleségem biztosan figyel a kamerám keresztül és mindent hall!” – beszéljünk inkább másról! És így végül a sporttal fejeztük be a beszélgetést. Remélem, sem a szerbek, sem a felesége nem fogja elővenni szegény komát. Fizetés után egyszerre értünk az ajtóhoz a másik klienssel, angolul előre engedtem, mire megszólalt magyarul: „menjél csak nyugodtan”… Ez London.
11 óra. Éktelen robajjal és csikorgással remeg a fal mögöttem, álmos makogás hallatszik az ablakom alatt: megérkeztek a vietnámiak és kinyitották a boltot… Ébresztőnek is nagyon jó, meg órának is, mindig tudom, mennyi az idő, ha hallom a nyitást. Mivel szigetelés nincs a lakásunkon, csak két sor tégla, és az ágyam az ő konyhájukkal van egy falon, egész nap hallom a karattyolást, az edények csörömpölését és a fantasztikus vietpop bömbölését. Azt hallanátok, amikor veszekednek, vagy kijön valamelyikük az ablakom alá telefonálni… Mintha egy cirkuszi bemondó, egy árverő, egy tőzsdebróker és egy olasz sportriporter keveréke lenne, iszonyat hangosan, levegővétel nélkül makog, mint egy sereg makákó. Komolyan. Egyszer fölveszem és bejátszom mindenkinek. Elképesztő.
A szokásos padra kiülve csatlakoztam ismét a netre, gyönyörűen süt a nap. Bár már március van, a szél még mindig hidegen fúj, de szerencsére egyre többet süt a nap.
London éghajlata mérsékelt övi, meleg, de ritkán forró nyárral, hűvös, de ritkán hideg téllel és állandó, nem kevés csapadékkal (napi rendszerességgel). A nyári hőmérséklet ritkán magasabb, mint 30 °C, bár az utóbbi években némi emelkedés volt megfigyelhető. A valaha mért legmagasabb hőmérséklet 37,9 °C volt a Heathrow repülőtéren 2003-ban. Hóesés ritkán van. Az átlagos csapadék évente kb. 800–1000 mm. Londonra sajátos mikroklíma jellemző: a sűrűn beépített terület raktározza a hőt, így a városban gyakran 5 °C-kal is melegebb van, mint a környező területeken. A napsütéses órák száma november, december, január, február hónapokban minimális: 0-1 óra a napi átlag...
Kár volt örvendeznem: a jeges szél könnyesre fújta a szememet és majd szétfagyok, a napot eltakarták a szürke felhők.
